Verstappen nyert, Alonso a dobogón, Leclerc kiesett a bahreini idénynyitón

Vágólapra másolva!
2023.03.05. 15:30
null
Max Verstappen nyerte meg a 2023-as idény első versenyét Bahreinben (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon. A címvédő mögött csapattársa, Sergio Pérez ért célba – összehozva a Red Bull kettős győzelmét. A dobogóra még Fernando Alonso állhatott fel első Aston Martin-os futama végén. Charles Leclerc technikai hiba következtében nem tudta befejezni a bahreini idénynyitót.

 

A teszteken tapasztalt Red Bull-fölény megmutatkozott az idénynyitó versenyhétvégén időmérőjén is, ugyanis az osztrák istálló versenyzői kisajátították az első sort a bahreini futamra. Max Verstappen pályafutása során 21. alkalommal rajtolhatott a pole pozícióból, mellőle Sergio Pérez várhatta a piros lámpák kialvását. A második sorból a Ferrari versenyzői kezdhették meg a szezon első futamát Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. sorrendben.

A rajtnál Verstappen megtartott az első helyet, Pérez azonban veszített egy pozíciót Leclerc-rel szemben. Az első kanyarokban Lewis Hamilton és az Aston Martin versenyzőinek helyezkedése okozott némi izgalmat – Lance Stroll kissé össze is ért Fernando Alonsóval, ám nem történt nagyobb baj.

Verstappen hamar elkezdett egyre nagyobb előnyt kiépíteni az élen, az ötödik körben már közel öt másodperc volt Leclerc lemaradása. A következő körökben Alonso és Russell „lopta el a show-t”, ami azt eredményezte, hogy a kétszeres világbajnok gyönyörű előzéssel feljött az ötödik helyre.

19. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 3., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Pérez 1:32.758
2. szabadedzés: 1. Alonso 1:30.907
MÁRCIUS 4., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Alonso 1:32.340
Időmérő: 1. Verstappen 1:29.708
MÁRCIUS 5., VASÁRNAP
Verseny: 1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Március 19., 18.00Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Április 2., 7.00Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 30., 13.00Azeri Nagydíj, Baki

A 13. körben az élmezőnyben is megkezdődtek a kerékcserék. Verstappen egy körrel Leclerc után állt ki friss gumikért, s bár így átmenetileg Pérez vette át a vezetést, miután a mexikói is túlesett az első kerékcseréjén, visszaállt a Verstappen, Leclerc sorrend az első két helyen.

A McLarennek nehezen ment a téli teszt, az idénynyitó pedig talán még nagyobb kudarcba fulladt. Oscar Piastrinak ugyanis kormányt is kellett cserélnie a bokszkiállása során, azonban a manőver nem ment zökkenőmentesen, s az ausztrál újonc vissza sem tudott térni a pályára. Csapattársának, Lando Norrisnak rövid időn belül kétszer kellett megjárnia a bokszutcát, aminek következtében visszaesett az utolsó helyre.

A 25. körben Pérez megérkezett Leclerc-re, majd a következő körben maga mögé utasította a Ferrari versenyzőjét, így ismét a Red Bull-pilóták álltak az első két helyen. A 30. körben kezdődött meg az újabb kerékcserék sora, Verstappen a 37. körben állt ki friss gumikért, ám simán megtartotta az első helyet.

A következő körökben Alonso és Hamilton csatája szolgáltatta az izgalmakat – a második előzési kísérlet ért helycserét a spanyol pilóta számára. A 41. körben jött a dráma a Ferrarinál: Leclerc alatt megállt az autó. A mentés rövid idejére virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe, amely során többek között Verstappen is kiállt újabb kerékcserére.

A 46. körben Alonso megelőzte Sainzot, s már a dobogót érő harmadik helyen autózott. Bár a spanyolhoz Hamilton is igen közel került, kettejük között nem került sor előzésre.

A Red Bull versenyzői eközben zavartalanul autóztak az élen a futam hajrájában, és kettős győzelemmel indították a 2023-as idényt. Verstappen a pole pozícióból indulva megnyerte a bahreini futamot, mögötte Pérez és Alonso látta meg a kockás zászlót. Pontot szerzett továbbá Sainz, Hamilton, Stroll, Russell, Bottas, Gasly és Albon.

Folytatás két hét múlva a Szaúdi Nagydíjjal!

A BAHREINI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:33:56.736
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 11.987 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 38.637 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 48.052 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 50.977 mp h.
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 54.502 mp h.
7. George Russell brit Mercedes 55.873 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.647 p h.
9. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:13.753 p h.
10. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:29.774 p h.
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:30.870 p h.
12. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 2 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 41
Charles Leclerc monacói Ferrari 39
Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 13
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 1 1 1 - 25
2. Sergio Pérez - 1 1 - 18
3. Fernando Alonso - 1 1 - 15
4. Carlos Sainz Jr. - - 1 - 12
5. Lewis Hamilton - - 1 - 10
6. Lance Stroll - - 1 - 8
7. George Russell - - 1 - 6
8. Valtteri Bottas - - 1 - 4
9. Pierre Gasly - - 1 - 2
10. Alexander Albon - - 1 - 1
11. Cunoda Juki
- - - - 0
12. Logan Sargeant - - - - 0
13. Kevin Magnussen - - - - 0
14. Nyck de Vries - - - - 0
15. Nico Hülkenberg - - - - 0
16. Csou Kuan-jü
- - - - 0
17. Lando Norris - - - - 0
18. Oscar Piastri - - - - 0
19. Charles Leclerc - - - - 0
20. Esteban Ocon - - - - 0
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 43
2. Aston Martin-Mercedes 23
3. Mercedes 16
4. Ferrari 12
5. Alfa Romeo-Ferrari 4
6. Alpine-Renault 2
7. Williams-Mercedes 1
8. AlphaTauri-Honda RBPT 0
9. Haas-Ferrari 0
10. McLaren-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik