F1: Az autó jelenleg túlteljesít hozzám képest – Alonso

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 19:39
null
Alonso élvezte a filmforgatási napot (Fotó: Twitter/RenaultF1Team)
Fernando Alonso pozitívan értékelt a filmforgatási nap végén, melynek keretein belül vezethette a Renault idei autóját, az RS20-ast Barcelonában.

 

Mint ismert, a jövőre az Alpine névre váltó Renault-val visszatérő Fernando Alonso kedden két év kihagyás után ülhetett újra Formula–1-es autóba. A spanyol filmforgatási nap keretein belül vezethette a francia alakulat idei konstrukcióját, az RS20-ast a Circuit de Catalunyán, a pályán, ahol minden elkezdődött.

A kétszeres világbajnok pozitívan nyilatkozott a tesztelés végén, de szerinte még időre van szüksége ahhoz, hogy visszarázódjon.

„Nagyon jó volt a filmforgatási nap Barcelonában. Csak száz kilométert tehettem meg, de így is különleges volt, hogy újra F1-es gépet vezethettem és visszatérhettem a csapathoz. Nagyszerű érzés volt. Az autó jelenleg túlteljesít hozzám képest, hiszen még nem tudom kihozni belőle a maximumot. Nem egyszerű visszarázódni. Körről körre javultam, és próbáltam visszajelzéseket adni a mérnököknek. Emellett filmet is forgattunk, szóval kamerák és drónok követtek a pályán. Kemény volt. Úgy érzem, van potenciál a kocsiban, mint ahogyan azt a versenyhétvégéken is láthatjuk. Ugyanakkor még van lehetőség a fejlődésre, és ezt igyekszünk is kiaknázni minél hamarabb” – jelentette ki, majd arra is kitért, mihez kell még visszaszoknia.

„A legutóbbi három kategória, amelyben vezettem, a Dakar volt januárban, az IndyCar augusztusban, és most a Formula–1, szóval a három autó nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Az F1-ben kicsit könnyebb dolgom van, hiszen itt vezettem egész életemben, tizennyolc évet töltöttem el benne, és most visszatérek. Tény, hogy még hiányzik valami a féktávon, amilyen gyorsan jönnek a kanyarok, a fék teljesítménye, a kanyarodási sebesség, szóval sok dolog van még, amihez vissza kell szoknom. Azonban ez még mindig kevesebb időt vesz igénybe, mintha valami teljesen új dologba kellene belerázódnom, mint például a Dakar vagy az IndyCar– mondta, és szót ejtett arról is, hogy újra formába kell lendülnie, és leginkább a nyakát, illetve a felsőtestét kell megerősítenie.

„Jól van a nyakam száz kilométer után, de holnap majd jobban meg tudom mondani. Talán fájni fog egy kicsit. Egyelőre minden rendben, de továbbra is keményen kell dolgoznom. Aztán a komfort szempontjából is el kell lassan kezdeni a készülődést: üléspróba, a kormány- és pedálpozíciók kijelölése, sok dolgon kell még átmennünk. Ezenkívül a mérnökökkel is jó kapcsolatot kell kialakítanom, hogy akár csak egy pillantásból megértsük majd egymást. Mindenre időt kell szánnunk, és most ezt az időszakot, illetve a téli szünetet arra kell használjuk, hogy minden összeálljon tavaszra” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
6 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
9 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
9 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
14 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik