F1: a melbourne-i tragikomédia árnyékában – Brawn szerint jó munkát végeztek

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 14:32
null
Egyre több verseny nem kap zöld jelzést (Fotó: AFP)
Meglehetősen tragikomikus jelenetek játszódtak le az F1-es Ausztrál Nagydíj helyszínén, a sorozat sportigazgatója, Ross Brawn azonban úgy véli, a körülményekhez képest jól kezelték a helyzetet. A melbourne-i verseny törlése után a szövetség a Bahreini és a Vietnámi Nagydíjat is kénytelen volt lefújni, és több forrás szerint az sem kizárt, hogy egészen júniusig csúszik az idényrajt.

 

ÓRIÁSI VOLT A FEJETLENSÉG MELBOURNE-BEN A HIVATALOS BEJELENTÉSIG

A McLaren helyi idő szerint 22.23-kor jelentette be, nem vesz részt az Ausztrál Nagydíjon, miután az egyik csapattagjának koronatesztje pozitív lett. Ezt követően egészen szűk két órával az első szabadedzés tervezett kezdése előttig nem lehetett tudni, mi lesz a versenyhétvége sorsa, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) végül helyi idő szerint másnap délelőtt 10.20-kor jelentette be hivatalosan, törli a melbourne-i programot.

A két közlemény között eltelt 12 órában leginkább a mérhetetlen bizonytalanság és fejetlenség jellemezte a Formula–1 világát. Először ellentétes információk jelentek meg a különböző médiafelületeken, majd bár bő három órán belül már egybehangzó sajtóértesülések szóltak arról, törlik az ausztrál versenyt, a szövetség sokáig hallgatott, és semmilyen információt nem osztott meg.

A zéró kommunikáció egészen tragikomikus helyzethez vezetett, hiszen míg péntek reggel több csapat sem jelent meg a helyszínen – a Mercedes például hivatalos levélben kérte az FIA-t, törölje a programot –, és egyes versenyzők elutaztak a helyszínről, addig a több ezer szurkoló összetömörült a pálya körül. A kapunyitást azonban először elhalasztották, majd miközben az egyre nagyobb és türelmetlenebb tömeg kint várakozott, Victoria állam miniszterelnöke, Daniel Andrews kijelentette, ha meg is tartják az idénynyitót, az csakis zárt kapuk mögött valósulhat meg.

Bár a kétüléses bejárta a pályát, a betétfutamoknak már zajlaniuk kellett volna, amikor a helyszínre kilátogató csapatok közül egyesek már csomagoltak, és egyre több pilótával kapcsolatban jelent meg a hír, már régen repülőre ült, s hazafelé vette az irányt.

A szurkolók egy idő után elvesztették a türelmüket (Fotó: AFP)
A szurkolók egy idő után elvesztették a türelmüket (Fotó: AFP)

 

Mint később kiderült, összesen három alakulat, a Red Bull, az Alpha Tauri, illetve a Racing Point szavazott a futam megrendezése mellett, míg például a Mercedes, a Ferrari és a Renault a szállodában maradt. Ami a versenyzőket illeti, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen már reggel elutazott, ráadásul a hírek szerint Max Verstappen a helyzet miatt már dühös apjával a reptér felé vette az irányt annak ellenére is, hogy csapata szeretett volna versenyezni.

A kialakult helyzet tehát a csapatokat és a versenyzőket is megosztotta, és olyannyira nem tudták, mire számítsanak, hogy a paddockban a különböző gárdák alkalmazottjai egymást kérdezgették, mi lesz a pénteki programmal. Egyesek pakoltak, mások az autókat készítették elő, amikor végre megérkezett a hivatalos bejelentés: törlik az Ausztrál Nagydíjat.

A SZÍNFALAK MÖGÖTT ÍGY ZAJLOTTAK AZ ESEMÉNYEK

Bár jól látszik, nagy volt a zavar Melbourne-ben, a Formula–1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy nyilatkozott, a körülményekhez képest jól kezelték a szituációt.

„Versenyezni szerettünk volna. Mindig nagyon jó a hangulat Melbourne-ben, és azt szerettük volna, hogy kezdetét vegye a Formula–1-es idény. Nagyszerű verseny, nagyszerű rajongókkal, és ez csodálatos hétvége. Nagy hatással vagyunk a helyi gazdaságra, és a mi gazdaságunkra is jelentős hatással van az esemény. Több szempontot is figyelembe kellett vennünk, és amikor eldöntöttük, hogy elutazunk ide, akkor még mások voltak a körülmények is."

„Leginkább az lepett meg minket, hogy milyen gyorsan erősödött a probléma, milyen gyorsan jöttek az újabb esetek olyan országokban, mint például Olaszország. Ezt senki sem láthatta előre. Az elmúlt hetekben többször is beszéltem Mattia Binottóval, és a legutóbbi öt-hat napban teljesen megváltozott a hangulata az olaszországi helyzet miatt. Mindannyian egy csónakban ültünk, optimisták voltunk a verseny megrendezését illetően, és abban bíztunk, egy kis örömöt tudunk csempészni a nehéz időkbe."

„Miután meglett az első pozitív koronavírusteszt, és emiatt egy csapat nem is tudott részt venni a hétvégén, nyilvánvalóan olyan problémával szembesültünk, amelyre megoldást kellett találnunk. Megbeszéléseket folytattunk a csapatokkal, az orvosi szervekkel, az FIA-val és a promóterrel is. Egész éjjel talpon voltam. Nagyon sok dolgon át kellett rágnunk magunkat. Újra össze kellett hívnunk a csapatokat, hogy megbeszélést tartsunk, az ilyesmi időigényes. Ez itt nem egy totális diktatúra, nem hoztunk egyszerűen döntést, hiszen nagyon sok tényezőt kellett számításba vennünk."

„Úgy gondolom, egészen jó munkát végeztünk, és a megfelelő döntésre jutottunk ilyen sok érdekcsoporttal. Beszéltünk az FIA-val, ők Európában voltak, európai időzónában, aztán egyeztetnünk kellett Jean Todttal is. A sorozat elnöke, Chase Carey sajnos épp repülőn ült, Vietnámból érkezett ide, szóval ez nagyon feszült időszak volt. Figyelembe véve, hogy egy ilyen fontos témában sikerült tizenkét óra alatt döntést hoznunk, jó munkát végeztünk" – emelte ki, majd kitért az előkészületekre is.

Egyeztettünk az egészségügyi hatósággal arról, mi legyen, ha egy, öt, vagy éppen tíz esetünk lesz. Azt persze sosem tudhatjuk, hány újabb eset lesz az őket körülvevő emberek körében. Most egy esetünk volt, és összesen tizennégy embert kellett elkülöníteni, ami ellehetetlenítette a McLaren működését. Alakulhatott volna másképp is ez az egy eset, és talán nem lett volna ekkora hatással a csapatra. Gyárthatjuk a lehetséges forgatókönyveket a végtelenségig is, sosem tudhatjuk, pontosan mi fog történni. Viszont kiszúrtuk az esetet, ami az itteni szerveket dicséri, hiszen felismerték, tesztelték őt, működött az eljárás" – magyarázta, és arról is beszélt, mi várható a továbbiakban.

„Szerintem soha senki nem tapasztalt még ilyesmit az életében. Én mentem keresztül gazdasági válságokon és más drámákon, de ennek a hatása egészen elképesztő. Áttekintjük a történéseket, és tanulunk a hétvégéből. Reálisan kell végiggondolnunk, mikor indíthatjuk újra az idényt, jelenleg ezen dolgozunk. Vannak terveink arról, miként építsük fel újra az évet, és megpróbáljuk pótolni a lehető legtöbb versenyt. Az embereknek most megértőnek kell lenniük az idényünk alakítása kapcsán, és szerintem a csapatok felismerték ennek a szükségességét" – zárta a gondolatait Brawn.

MI KÖVETKEZIK MOST?

Mint ahogyan a sportigazgató szavaiból is leszűrhető, több verseny megrendezése is veszélyben van. A Melbourne-ben is rajtra kész Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner például egyenesen kijelentette, szerinte esélytelen a Bahreini Nagydíj megtartása, illetve a további halasztások is elkerülhetetlenek, míg egyes források szerint az FIA azt fontolgatja, júniusban veszi csak kezdetét az idény.

A szövetség pénteken, nem sokkal délután kettő óra előtt hivatalosan is megerősítette, a szahíri viadal mellett a Vietnámi GP-t is törli, s a közleményében azt vetítette előre, akár további futamokat is törölhet, hiszen kiemelte, a kiírás május végén veheti kezdetét, és folyamatosan monitorozzák a helyzetet, ami nagyon gyorsan változhat.

A Bahreini és a Vietnámi Nagydíjat is törölték (Fotó: AFP)
A Bahreini és a Vietnámi Nagydíjat is törölték (Fotó: AFP)

 

Az Auto Motor und Sport információ szerint a pozitív koronateszt után, valamennyi csapat abban állapodott meg, hazatérő dolgozóik 14 napra önkéntes karanténba vonulnak, és az összes gyár leáll március 29-ig. Utóbbi értesülést az Alfa Romeo is megerősítette, a csapatmenedzser elárulta, március 30-án indul náluk újra a munka.

A halasztások és a törlések emellett több szakértő szerint is ahhoz vezethetnek, hogy augusztusban nem állnak le a gyárak, és az idény néhány versenye akár 2021-re is átcsúszhat, ami azt eredményezheti, hogy a 2021-re tervezett szabályváltoztatások bevezetését 2022-re halasztják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik