A Mercedes és a Red Bull trükközött az időmérőn, az FIA lépett – sajtóértesülés

A The Race kedden adott számot arról, hogy értesülései szerint a Mercedes és a Red Bull is kihasznált egy motortrükköt az időmérős körei végén, aminek révén nagyobb sebességet ért el, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) most ezt tiltotta be.
A két motorgyártó talált módot arra, hogy kikerülje a teljesítmény csökkentésre vonatkozó követelményeket, amelyeket azért szükséges betartani, mert az autók gyorsan lemerítik az akkumulátort az egyenesekben.
A Mercedes és a Red Bull erőforrásának teljesítménye így nem csökkent fokozatosan az időmérős körök végén, hanem a lehető leghosszabb ideig ki tudták használni a maximális teljesítményt. Mindez rövid ideig akár 50-100 kW-os többletet jelentett, ami ugyan ezred- vagy századmásodpercekben mérhető előnyt adott, ez is jelentős a rajtpozíciókért vívott csatában.
Mint kiderült, a Mercedes és a Red Bull motorját használó istállók azt a kiskaput tudták kihasználni, amelyik kimondja, nem kell betartani a teljesítmény csökkentésére vonatkozó előírást, ha az MGU-K-t műszaki okokból, vészhelyzetre hivatkozva leállítják. Ez a szoftveres mód arra szolgált, hogy meghibásodás esetén ne károsodjanak a különböző motoralkatrészek, de ezzel egy időben megnyitotta a lehetőséget az előírás kijátszására is, hiszen nehéz volt eldönteni, mi számít jogos vészhelyzetnek.
Az FIA több ideje monitorozza a helyzetet, és noha eleinte nem szólította fel az alakulatokat arra, hogy fejezzék be a trükközést, később már szigorúbban lépett fel, és kijelentette, kizárólag az eredeti célnak megfelelően lehet használni az említett szoftveres módot, vagyis vészhelyzetben, aminek valódiságát az adatokból utólag ellenőrizheti.

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos






