Bizonytalan Red Bull-jövő a „fantasztikus négyes” széthullása után

Bő két évtized, nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-cím, 130 futamgyőzelem, 111 pole pozíció, valamint 297 dobogó. A 2005-ös kezdetekkor lesajnált és vicc-csapatnak gúnyolt Red Bull Racing történetének első fejezete minden képzeletet felülmúló sikereket hozott, ám a négy legfontosabb fogaskerék közül jövőre már egy sem dolgozik a gépezetben, így minden tekintetben új időszámítás kezdődik a Milton Keynes-i központú csapatnál.

Az alapokat az energiaital-cég alapítója, Dietrich Mateschitz fektette le még 2004 végén, amikor megvásárolta a bukdácsoló Jaguar-istállót, és lehengerlően sikeres vállalkozói vízióját átültette a Formula–1 világába is. Hatékonyság, észszerűség és gyors döntések jellemezték tulajdonosi szerepvállalását, amelynek egyik legfontosabb sarokpontja volt a megfelelő vezetők megfelelő pozícióba helyezése.

Az első ilyen szakember a távozását kedden bejelentő Helmut Marko volt, akire a versenyzésért rajongó Mateschitz szinte bálványként tekintett még a honfitárs pilótakarrierje során. A rajongásból aztán partneri viszony kerekedett az 1990-es években, amikor Marko F3000-es csapatát közösen Red Bull Junior Teamként üzemeltették tovább. A felek rögtön egy hullámhosszra kerültek, így amikor Mateschitz 2001-ben megalapította a cég fiatal tehetségeket felkaroló pilótaprogramját, nem is volt kérdés, hogy bizalmasát bízza meg a vezetéssel.

Marko szerepköre az F1-es Red Bull Racing 2005-ös indulásakor bővült ki, és hivatalosan a vállalat motorsport-tanácsadójaként a legfontosabb kapocs lett Mateschitz és a csapat között. A jelentős stratégiai kérdésekben onnantól fogva mindig közösen döntöttek, míg az istálló mindennapos irányítását egy merész ötlettől vezérelve rábízták az akkor mindössze 31 éves Christian Hornerre. A brit sportvezető előtte az F3000-es Arden csapatot egyengetve ért el sikereket, ekkor keresztezték egymást útjaik Markóéval, akinek mindig is imponáltak a fiatal, ambiciózus tehetségek.

Mateschitz egyébként eleinte nyitottan állt ahhoz is, hogy a Jaguart addig irányító Tony Purnell maradjon a csapatfőnök, ám amikor a brit magas lóról kezdte el megmagyarázni a tulajdonosnak, mit és hogyan is kéne csinálni, rögtön levették a sakktábláról. Ez világos üzenet volt utódjának, Hornernek is, aki egészen Mateschitz 2022-es haláláig pontosan tudta, „hol a helye”, tökéletesen felmérve jogköreinek határait. Csaknem két évtizeden át fejet hajtott felettesei stratégiai, valamint hosszabb távú döntései előtt (pilótaválasztás, motorszerződések, beszállítói egyezségek stb.), ugyanakkor a gyárban és a nagydíjhelyszíneken épp elég hatalmat kapott ahhoz, hogy hatékonyan kamatoztassa vezetői képességeit.

Az első évben nagy fogás volt David Coulthard megszerzése, akit Mateschitz győzött meg arról, hogy a Red Bull a közvélekedéssel ellentétben nemcsak szórakozni, hanem nyerni jött az F1-be. A skót ráadásul nyilvánvaló versenyzői tehetségén kívül tapasztalatát és kapcsolatrendszerét is a csapat javára fordította, ő hozta össze ugyanis az első vezetői találkozót Adrian Newey-val, akivel a Williamsnél és a McLarennél is együtt dolgozott. A csillagok pedig szerencsésen összeálltak, a sztártervezőnél ugyanis épp akkoriban telt be a pohár a wokingiak fojtogató és steril közegében, így megfelelő ajánlat esetén nyitott volt a váltásra. A brit mérnök romantikus gondolatnak tartotta egy újonnan alakuló privát csapat technikai részlegének és infrastruktúrájának kiépítését, mert az 1980-as évek végén a Leyton House Marchnál is hasonló élményben volt része, ám ott az anyagi források elapadása miatt nem tudta befejezni munkáját.

Bár Mateschitz majd’ lefordult a székről, amikor Newey közölte vele fizetési igényét, végül egyezségre jutottak, a brit tervező így mind a kívánt pénzt, mind a technikai teljhatalmat megkapta – sőt, korábbi negatív élményei miatt még azt is kicsikarta, hogy ne a csapatfőnök legyen a közvetlen felettese, és csak a tulajdonosnak tartozzon felelősséggel. Amikor 2006-ban munkába állt, megalakult  az a „fantasztikus négyes”, amelynek tagjai legvadabb álmaikban sem remélték, hogy olajozott együttműködésüknek köszönhetően nem sokkal később elkezdik halmozni a futamgyőzelmeket és a világbajnoki címeket.

Ebben a négyes vezetési modellben mindenki pontosan tisztában volt feladatával, jogkörével és hatalmi helyzetével, így egyre erősebbé vált, miközben Mateschitz mindig világos kereteket szabott, és megkövetelte, hogy a fontos döntésekben övé legyen az utolsó szó. Három beosztott vezetője rendre azt emeli ki vele kapcsolatban, mennyire nyitott volt az új ötletekre, és mindig meg tudták győzni, ha az adott felvetés egyértelmű teljesítményjavulást eredményezhetett. Az út során természetesen más igazán rátermett mérnökök, technikai szakemberek és középvezetők is csatlakoztak, ám végeredményben ez a négy fő fogaskerék hajtotta a gépezetet, amely 2009-től futamgyőzelmeket, 2010-től pedig vb-címeket kezdett szerezni.

Akadtak persze sikertelen időszakok is, ám a 2014-től kezdődő „hét szűk esztendő” alapvetően a motor gyengeségéből fakadt, amivel partnercsapatként nem lehetett mit kezdeni. És épp ebből következett a „fantasztikus négyes” utolsó nagy dobása, a saját, házon belüli motorgyártórészleg megalkotása, amelyről 2021-ben döntöttek, és amelynek első termékei épp jövőre kerülnek az autóba. Ironikus, egyben szomorú tény, hogy az új V6-os turbóhibridekhez már egyik korábbi kulcsfigurának sem lesz köze, a félelmeknek megfelelően ugyanis Mateschitz 2022-es halála szétzilálta a csapategységet, méltatlan hatalmi harcok kezdődtek, és a három vezető tulajdonképpen három év alatt „ledarálta egymást”.

A Red Bull thaiföldi többségi tulajdonosának támogatását élvező Horner hamar teljhatalmat alakított ki a csapatnál, ami rányomta bélyegét az addigi hangulatra. Hirtelen megváltozó, fölényeskedő stílusa nagyon negatívan csapódott le Newey-nál, aki 2024-re már tarthatatlannak érezte a helyzetet, így korábbi tervei szöges ellentéteként elhagyta Milton Keynest. Marko viszont beleállt a harcba, és a cég osztrák részének támogatásával, valamint egyáltalán nem mellesleg Max Verstappen kegyeltjeként a csapat mellett maradt. Mateschitztől kapott korábbi hatalma ugyanakkor jelentősen csorbult, és bár türelemmel kivárta, hogy a sikertelenségből fakadóan már a thaiföldi vezetők is elengedjék a gárdán belül népszerűtlen Horner kezét, az osztrák veterán az új vezetőséggel sem találta meg az összhangot.

Marko állítólag azzal dühítette fel végleg a Red Bull tulajdonosait, hogy az idén a tudtuk nélkül igazolt le versenyzőket a juniorprogramba, és ezekből költséges pénzügyi kompenzációval tudtak csak kifarolni. A 82 éves expilóta a nyilatkozatok terén is kezdett elszabadult hajóágyúvá válni, és a Mateschitz utáni irányítás ezt már nem tolerálta. Bár a hivatalos közlemény szerint ő maga kérte felmentését, valójában egyszerűen csak elfogyott körülötte a levegő, és az illetékesek már nem tartottak igényt a munkájára.

A sikergépezetből az utolsó fogaskerék is kikerült tehát, így a 2026-os vadonatúj technikai érának az eddigiektől teljesen eltérő csapat vág majd neki Red Bull Racing néven. Egyelőre sejtésünk sem lehet, hogy az új összetételű istálló Laurent Mekies csapatfőnök irányításával, Oliver Mintzlaff vezérigazgató esetleges beleszólásával, valamint a többségi tulajdonos Csalerm Juvidja iránymutatásával miként teljesít majd, ám félő, hogy a korábbi vezetői „szuperbrigád” egyszeri és megismételhetetlen volt. A név és a logó marad, de még mindig csupán ízlelgetjük: a Red Bull F1-es csapatához már sem Mateschitznek, sem Hornernek, sem Newey-nak, sem Markónak nincs köze…