„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

R. D. P.R. D. P.
2025.09.05. 14:14
null
2024-ben Charles Leclerc hazai versenyzőként győzött a hercegségben (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 pénteken a hivatalos honlapján bejelentette, hogy 2035-ig szerződést hosszabbított a monacói pályával, így a sorozat történelmi helyszíne még sokáig szerepel a versenynaptárban.

Éveken át tartó bizonytalanság után a Monacói Nagydíjat tavaly novemberben már meghosszabbították 2031-ig, most pedig újabb négy évre szóló megállapodás született.

A hercegség szerződése így már az egyik leghosszabb a jelenlegi versenynaptárban – ennél hosszabb megállapodása csak Bahreinnek (2036), Ausztráliának (2037), valamint Miaminak és Ausztriának (mindkettő 2041) van. Madrid megállapodása Monacóhoz hasonlóan 2035-ig szól.


Az idei monacói futam új szabállyal zajlott, amely két kötelező bokszkiállást írt elő a látvány fokozása érdekében, ám a versenyt a pilóták és a szurkolók egyaránt széles körben bírálták.

Az F1 és a monacói szervezők egyre nagyobb nyomás alatt állnak, hogy változtassanak a pályán az előzési lehetőségek növelése érdekében, hiszen az autók mérete és Monte-Carlo szűk utcái gyakran eredményeznek „vonatozós” futamot. Egyelőre nem tudni, lesz-e változtatás – a pénteki bejelentésben erre vonatkozó vállalás nem szerepelt.

„Monaco utcái a sportág legkorábbi napjai óta visszhangoznak a Formula–1 zajától – mondta Stefano Domenicali, az F1 első embere a hír kapcsán. – Ezért örömmel jelentem be, hogy 2035-ig meghosszabbítottuk ezt a fantasztikus eseményt. Ez egy ikonikus futam, amelyet minden versenyző és szurkoló szeret, és különleges hangulatát a világ legcsillogóbb hercegségében való elhelyezkedése adja.”

 

Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
1 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
6 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
8 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
9 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
15 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
15 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
17 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
Tegnap, 14:18