Verstappen nyert, mindkét McLaren-pilóta a dobogón Katarban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 18:31
null
Max Verstappen a villanyfényes katari futamon sem talált legyőzőre (Fotó: AFP)
Győzelemre váltotta pole pozícióját Max Verstappen a Formula–1-es Katari Nagydíjon. A Red Bull immár háromszoros világbajnoka mögött a McLaren versenyzői értek célba Oscar Piastri, Lando Norris sorrendben. A Mercedes-pilóták összeütköztek a rajtot követően, aminek következtében Lewis Hamilton számára hamar véget ért a kötelező kerékcserékkel és számtalan időbüntetéssel tarkított futam.

 

Igen nagy volt az esély arra, hogy Katarban is korai bajnokavatásra kerül sor, amely már szombaton megtörtént. Bár csak a második helyen ért célba a sprintversenyen, Max Verstappen biztossá tette 2023-as egyéni vb-címét, így immár háromszoros világbajnokként vághatott neki a katari villanyfényes viadalnak.

Verstappen egyébként a pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle George Russell rajtolhatott. A második sorba Lewis Hamilton és Fernando Alonso parkolhatja le autóját a rajtrácson, Carlos Sainz Jr. azonban nem vehetett részt a katari futamon, mert a rajt előtt nagyjából egy órával fellépő üzemanyag-szivárgását nem tudták megoldani a Ferrarinál.

2. KATARI NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
Szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.428
Időmérő: 1. Verstappen 1:23.778
OKTÓBER 7., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1. Piastri 1:24.454
Sprint: 1. Piastri, 2. Verstappen, 3. Norris
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Piastri, 3. Norris
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 29., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 5., 18.00Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo

A szombat „gumikálváriát” követően a Pirellinél egyébként úgy döntöttek, hogy biztonsági okokból minden versenyző legfeljebb 18 kört tehet meg egy szett gumin. Amennyiben valaki ennek nem tesz eleget, a sportfelügyelők büntetést szabhatnak ki rá.

A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet, Hamilton és Russell azonban összeütközött, aminek következtében mindkét Mercedes kicsúszott. Bár Russell tovább tudott menni, az első kör végén a bokszutca felé vette az irányt, majd kerékcseréje után visszaesett a mezőny végére.

Hamilton viszont még rosszabbul járt, ugyanis autója jelentősebben megsérült, és a kavicságyban ragadt, így a hétszeres világbajnok számára máris véget ért a futam. A 44-es számú Mercedes mentésének idejére ráadásul a pályára küldték a biztonsági autót. A verseny négy körrel később folytatódhatott, ám az újraindításkor sem történt változás az élen.

A következő körökben Verstappen megpróbált elhúzni az őt követőktől, ám a második helyen autózó Oscar Piastri nem engedte el túlzottan. Russell a futam eleji balszerencséje után hamar megkezdte a felzárkózást, a tizedik körben már a kilencedik helyen autózott.

Jöttek a kerékcserék – az élmezőnyből elsőként a harmadik helyen álló Alonso állt ki friss gumikért, míg Verstappen a 18. köre végén tette meg ugyanezt. A Pirelli utasításai miatt nem kellett sokat várni arra, hogy újabb kiálláshullám kezdődjön meg. Piastri – akinek hátránya ekkor már tíz másodperc fölé nőtt Verstappennel szemben – a 25. körben esett túl újabb kerékcseréjén.

Az újonc Oscar Piastri remek hétvégét zárt Katarban (Fotó: AFP)
Az újonc Oscar Piastri remek hétvégét zárt Katarban (Fotó: AFP)

A címvédő a 35. körben esett át második kerékcseréjén, ám előnye ekkor már olyan nagy volt, hogy ezzel nem veszített egy helyet sem a pályán. Közben Alonso a kettes kanyarban hibázott, megjárta a bukóteret, amit nem úszott meg pozícióveszteség nélkül. Sergio Pérez ismét nehéz futamot teljesített, ráadásul a mexikóira a sportfelügyelők kétszer is kiróttak öt-öt másodpercet, amiért nem tartotta tiszteletben a pálya határait.

Nem mindennapi okból volt kénytelen feladni a futamot Logan Sargeant, aki arra panaszkodott a csapatrádión, hogy nem érzi jól magát, majd mérnöke arra kérte, hogy térjen vissza a bokszutcába, és inkább ne folytassa a versenyt. A magas hőmérséklet és páratartalom egyébként szemmel láthatóan a többi versenyzőt is megviselte – Russell például a célegyenesben legyezte magát, majd kerékcseréje előtt felhúzható bukósisakja rostélyát.

Verstappen ezzel szemben ismét kontroll alatt tartotta a versenyt, és pályafutása 49. győzelmét aratta. A háromszoros világbajnok mögött Piastri és Norris ért célba, pontot szerzett még Russell, Leclerc, Alonso, Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Sergio Pérez és Csou Kuan-jü.

Folytatás két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal!

A KATARI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:27.39.168
2. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 4.833 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 5.969 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 34.119 mp h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 38.976 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 49.032 mp h.
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:02.390 p h.
8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:06.563 p h.
9. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:15.181 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 1:16.127 p h.
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:21.652 p h.
12. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:22.300 p h.
13. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:31.014 p h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
16. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 40
Lewis Hamilton brit Mercedes 0
Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen* 14 16 19 8 433
2. Sergio Pérez 2 8 16 2 224
3. Lewis Hamilton - 5 17 3 194
4. Fernando Alonso - 7 17 1 183
5. Carlos Sainz Jr. 1 2 16 - 153
6. Charles Leclerc - 3 14 - 145
7. Lando Norris - 5 13 - 136
8. George Russell - 1 15 1 132
9. Oscar Piastri - 2 9 - 83
10. Lance Stroll - - 9 - 47
11. Pierre Gasly - 1 10 - 46
12. Esteban Ocon - 1 10 - 44
13. Alexander Albon - - 5 - 23
14. Valtteri Bottas - - 4 - 10
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
16. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
17. Cunoda Juki - - 3 - 3
18. Kevin Magnussen - - 3 - 3
19. Liam Lawson - - 1 - 2
* már világbajnok
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT* 657
2. Mercedes 326
3. Ferrari 298
4. Aston Martin-Mercedes 230
5. McLaren-Mercedes 219
6. Alpine-Renault 90
7. Williams-Mercedes 23
8. Alfa Romeo-Ferrari 16
9. Haas-Ferrari 12
10. AlphaTauri-Honda RBPT 5
* már világbajnok
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik