Leclerc tört az élre az időmérő előtt; megérkezett az eső Silverstone-ba

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 12:01
null
Leclerc zárt az élen a harmadik edzésen (Fotó: AFP)
Charles Leclerc (Ferrari) zárt az élen a Formula–1-es Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén. A száraz körülmények között kezdődő, de esőben végződő egyórás tréningen Alexander Albon (Williams) lett a második, majd Fernando Alonso (Aston Martin), Pierre Gasly (Alpine) és Lewis Hamilton (Mercedes) tette teljessé az első ötöst.

 

 

Noha Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a silverstone-i nyitó napon, a vb-éllovas előnye nem volt számottevő a második edzésen, hiszen mindössze 22 ezreddel előzte meg a második Carlos Sainz Jr.-t. A Scuderia egy körön tehát ezúttal is versenyképesnek tűnik, gyengeségei ugyanakkor a hosszú etapon már megmutatkoztak. Ezzel ellentétes képet mutatott az új első szárnnyal készülő Mercedes, míg a Williams meglepően jó tempót diktált hazai pályán.

74. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.600
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.078
JÚLIUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:27.419
Időmérő: 16.00–17.00
JÚLIUS 9., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja: 16.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 23., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród
Július 30., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Augusztus 27., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

Az első nap legnagyobb vesztese Charles Leclerc volt, aki technikai meghibásodása miatt az egész második gyakorlást a bokszfalról volt kénytelen figyelemmel követni, így rengeteg időt vesztett. A monacói nem is vesztegette az időt, hiszen amint zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, birtokába vette az 5891 méter hosszú pályát, amely felett gyülekeztek a sötét fellegek.

A várakozásoknak megfelelően szombat virradóra megérkezett az eső a helyszínre, és bár az utolsó tréning száraz pályán vette kezdetét, az előrejelzések szerint 90 százalék volt a valószínűsége annak, hogy leszakad az ég a hatvan perc során.

Az első próbálkozásokat követően Leclerc állt az időlista élén, mögötte a pénteken még top 10-en kívül záró Mercedes következett Hamiltonnal a volán mögött, majd a harmadik helyen Sainz érkezett a másik Ferrarival. Az első ötöst Verstappen és Geroge Russell tette teljessé, míg az Aston Martin kettőse a hetedik és a kilencedik pozícióban állt Lance Stroll, Fernando Alonso sorrendben.

A csapatok megszokott programját az eső borította fel, hiszen már a félidő előtt nagy roham volt a pályán, hogy a versenyzők megfuthassák az időmérős szimulációjukat. Bár Leclerc korábbi 1:27.419-es körét senki sem tudta megjavítani, a monacói mögött jócskán átalakult a sorrend.

A második helyre a továbbra is meglepően jó formát mutató Williamsszel Alexander Albon zárkózott fel, majd Alonso, Pierre Gasly és Hamilton alkotta az első ötös sorát. Hatodikként Sainz végzett, majd Logan Sargeant, Verstappen, Russel és Juki Cunoda egészítette ki az első tízest.

Noha eleinte a köztes esőguminak sem volt elég vizes az aszfaltcsík, nem sokkal később újabb utánpótlás érkezett, és a leintésig már nem is változott az eső intenzitása.

Csou Kuan-jü technikai gondok miatt vesztett sok időt, és végül mért kör nélkül az utolsó helyen zárt.

Folytatás 16 órakor az időmérővel.

BRIT NAGYDÍJ, A HARMADIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:27.419 átlag: 242.597 km/ó 24 kör
2. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:27.592 0.173 mp h. 14
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:27.784 0.365 17
4. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:27.893 0.474 19
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27.948 0.529 16
6. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:27.964 0.545 21
7. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:28.151 0.732 16
8. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:28.266 0.847 19
9. George Russell brit Mercedes 1:28.284 0.865 17
10. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:28.337 0.918 21
11. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda 1:28.504 1.085 20
12. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:28.563 1.144 18
13. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:28.620 1.201 15
14. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:28.904 1.485 19
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:29.207 1.788 13
16. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:29.233 1.814 22
17. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:29.437 2.018 20
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:29.586 2.167 15
19. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:33.590 6.171 13
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari - 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik