F1: A Red Bull nyilvánvalóan visszafogja a tempóját – Russell

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.04.03. 13:27
null
Russell úgy érzi, nyerhetett volna Ausztráliában (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes versenyzője, George Russell úgy érzi, nyerhetett volna az Ausztrál Nagydíjon, ha nem szakítják meg szerinte teljesen feleslegesen piros zászlóval a versenyt Alexander Albon balesetét követően, illetve nem esik ki motorgond miatt. A brit úgy érzi, szinte tökéletes munkát végeztek a hétvégén, de némileg csalókának tartja a Red Bull tempóját. A versenyző biztos benne, a „vörös bikák" visszafogják magukat, mivel minél gyorsabbnak tűnnek, a sportág annál inkább megpróbálja visszalassítani őket. 

 

 

Álomszerű kezdésből rémálomszerű vég: George Russell számára drámaian alakult a vasárnapi verseny, hiszen nem igazán végezhetett volna jobb munkát, mégis pont nélkül volt kénytelen távozni Melbourne-ből. A brit a remek rajtjának köszönhetően hamar az élre állt, ráadásul pár kanyaron belül a csapattárs, Lewis Hamilton is felzárkózott mögé, ami kedvező stratégiai helyzetet teremtett a Mercedes számára.

37. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 31., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:18.790
2. szabadedzés: 1. Alonso 1:18.887
ÁPRILIS 1., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:17.565
Időmérő: 1. Verstappen 1:16.732
ÁPRILIS 2., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 30., 13.00Azeri Nagydíj, Baki
Május 7., 21.30Miami Nagydíj, Miami
Május 21., 15.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola

Russell magabiztosan tartotta az első helyet egészen az Alexander Albon balesete miatt érvénybe lépő biztonsági autós szakaszig, és úgy tűnt, taktikailag is előnybe került azzal, hogy a csapata kihívta cserére a korlátozás alatt, hiszen a fő ellenfeleihez képest időt spórolt meg a bokszban. Ezen előnye azonban gyorsan szertefoszlott a rövidesen lendülő piros zászló miatt, ami valamennyi versenyző számára ingyen gumicserét biztosított.

A brit a hetedik pozícióból folytathatta a futamot, és nagy tempóban kezdte meg a felzárkózást. A pilóta öt kör alatt visszazárkózott a negyedik helyre, majd a 18. körben váratlanul lángra kapott alatta a Mercedes.

„Igazán csalódott vagyok. Először a piros zászló miatt, ami szerintem teljesen felesleges volt. Nyilván sok volt a felhordott kavics a pályán, de volt egy teljesen tiszta versenyív is. Láttunk már ennél sokkal rosszabbat is a múltban. Az egész egy kicsit a szaúdi versenyre emlékeztet, amikor beküldték a biztonsági autót egy olyan kocsi miatt, amely már majdnem teljesen elhagyta a bukóteret. Nem igazán értem ezeket a döntéseket" – fakadt ki a versenyirányítás döntésére.

„A hetedik helyen tértem vissza, és előttem voltak. Ekkor arra gondoltam, most már a miénk a verseny. Nem látom okát, miért ne nyerhettem volna, tudva, hogy milyen közel volt Lewis és Max (Verstappen), és hogy milyen jó volt a tempónk az elmúlt két hétvégén. Max nyilván megelőzte megelőzte Lewist is, de ez a mi futamunk lehetett volna. Max talán csak beosztotta a versenyét, de nehéz lett volna előznie, főleg, ha Lewis közöttünk van" – magyarázta, majd kitért a kiesésére is.

Ahogyan kijöttem a nagy tempójú 9–10-es kanyarból, éreztem, hogy valami elszállt, és három kanyarral később később megadta magát az autó. Erősnek éreztem magam, jó volt a tempónk egész hétvégén, és ha megnézzük, bármit csináltunk, a maximumot hoztuk ki. Nagyszerű volt a kvalifikáció, a rajt, az újraindítás és helyes taktikai döntést hoztunk, illetve jól beosztottuk az első etapot is. Akár el is tudtunk volna húzni, hiszen eléggé jól nézett ki a helyzet annak ellenére is, hogy Lewis keményen nyomta mögöttem. A gumikat elnézve jó lehettem volna később is."

Russell ezt követően kitért a Red Bull teljesítményére is, a mercedeses szerint a rivális szándékosan visszafogja magát, hiszen el szeretné kerülni, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) lépéseket fontolgasson a fölényét látva.

Nyilvánvalóan visszafogják a tempójukat. Szerintem kellemetlenül érzik magukat attól, hogy megmutassák a bennük rejlő potenciált, hiszen minél gyorsabbnak tűnnek, a sportág annál inkább megpróbálja valamilyen módon visszatartani őket. Úgy vélem, reálisan hat–hét tizeddel gyorsabbak a teljes mezőnynél. Nem tudom, hogy pillanatnyilag mi lehet a valós tempókülönbség, de Maxnak és a Red Bullnak sincs semmi oka rá, hogy igazán nyomja" jelentette ki a BBC Chequered Flag podcastjében.

„Ennek ellenére nagyszerű munkát végeztek, amit nem vehetünk el tőlük, és nekünk kell előrelépnünk."

Russell három nagydíjat követően 18 megszerzett ponttal az egyéni összetett hetedik helyét foglalja el.

Legfrissebb hírek

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
8 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
8 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
16 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
19 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
20 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
21 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29
Ezek is érdekelhetik