F1: Leclerc megérezte a Ferrari kudarcát; a McLaren egyelőre frissítési módban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.06. 18:52
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Bahreini Nagydíjat, Sergio Pérez második helyezésével ráadásul kettős Red Bull-siker született a 2023-as idény nyitányán. A (meglepetést nem különösebben hozó) eredmény láttán már egyre kevesebben látják szívesen Verstappent a dobogó legfelső fokán ünnepelni, mint két évvel korábban, miközben Fernando Alonso harmadik helyének a szezonnyitón sokan örültek. Kivételt jelent talán Sebastian Vettel, aki elgondolkodhat azon, hogy túl korán hagyta el az Aston Martint, ám a kudarcba fulladó bahreini versenye után Charles Leclerc sem lehet túl boldog. A Ferrarinál talán csak a McLaren elégedetlenebb, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri autója sem működött túl jól az első futamon.

MŰVÉSZI ALAKÍTÁSOK AZ ÚJ INTRÓBAN. Természetesen a 2023-as idényre is készült videó az F1-es „főcímdalhoz” a közvetítések elé, amelyben a mezőny egyes tagjai kissé furcsa beállást választottak. A két fal között pózoló George Russellről például rövid idő alatt számtalan mém született, míg a szomorúan a falat támasztó Charles Leclerc-rel kapcsolatban azzal viccelődtek a rajongók, hogy a monacói versenyző máris tudja, hogy egy újabb nehéz szezon vár rá a Ferrarinál. Elnézve azonban a bahreini futama alakulását, Leclerc feltételezett megérzése beigazolódni látszik...MŰVÉSZI ALAKÍTÁSOK AZ ÚJ INTRÓBAN. Természetesen a 2023-as idényre is készült videó az F1-es „főcímdalhoz” a közvetítések elé, amelyben a mezőny egyes tagjai kissé furcsa beállást választottak. A két fal között pózoló George Russellről például rövid idő alatt számtalan mém született, míg a szomorúan a falat támasztó Charles Leclerc-rel kapcsolatban azzal viccelődtek a rajongók, hogy a monacói versenyző máris tudja, hogy egy újabb nehéz szezon vár rá a Ferrarinál. Elnézve azonban a bahreini futama alakulását, Leclerc feltételezett megérzése beigazolódni látszik...


ÍGÉRETES SZABADEDZÉSEK UTÁN PAPÍRFORMA. Mindhárom bahreini tréninget a top háromban zárta Fernando Alonso, aki a második és a harmadik edzésen ráadásul megautózta a leggyorsabb kört. Ezek után reménykedhettünk abban, hogy mégsem lesz annyira sima az időmérő a nagy esélyesnek tartott Red Bull számára, emellett az Aston Martin valóban rengeteget lépett előre az új szezonra, ám az első sorból végül mégis Max Verstappen és Sergio Pérez vághatott neki az idénynyitónak.

AZ ASTON MARTIN MÉRNÖKEI INKÁBB HALLGATTAK. Igen jól indult az új szezon az Aston Martin számára, ám a bahreini verseny legelején az istálló két versenyzője kissé össze is ért a rajtot követő helyezkedésben. Bár Alonso dobogóra állhatott, az első körben a saját csapattársa lökte ki majdnem. Nem csoda, hogy a kétszeres világbajnok mérnöke inkább nem reagált arra, amikor az esetből csupán a meglökést érzékelő Alonso jelezte a csapatrádión, hogy utána kellene nézni, mégis ki vetett véget majdnem a versenyének.


Elnézve Alonso bahreini szárnyalását, az előző idény végén visszavonuló Sebastian Vettel szurkolóiban azonnal felvetődhet a kérdés, hogy miért nem tudott kedvencük várni kicsit a távozással. Hiszen, ha Vettel maradt volna az Aston Martinnál, talán ő ünnepelt volna a dobogón 2023 első futamának végén.


„NE KAPCSOLJA KI A GÉPET! A MŰVELET HOSSZABB IDŐBE TELIK.” Kissé olyan volt a McLaren szezonnyitója, mint egy régebbi Windows-számítógép frissítése. Lando Norrisnak motorproblémája adódott, és összesen hatszor járta meg a bokszutcát a futam során, míg Oscar Piastri F1-es debütálásának elektronikai hiba vetett idő előtt véget. A 81-es számú McLarenben a kormányt is kicserélték a bokszkiállás során, ám így sem sikerült ismét működésre bírni az autót, úgyhogy az ausztrál versenyző első futama a királykategóriában mindössze 13 körig tartott.

VERSTAPPEN EZT AZ ÉVET IS SIMÁN BEHÚZZA? Eddig sajnos nem igazán tűnik úgy, hogy hatalmas izgalmak és többesélyes csaták során dőlne el a 2023-as világbajnoki cím sorsa, ugyanis folytatódni látszik a tavaly kezdődő Verstappen-dominancia. Pedig 2021-ben sokan örültek, amikor a Red Bull végre fel tudta venni a versenyt a megelőző éveket uraló Mercedes ellen, most viszont úgy fest, hogy az az év csak átvezetés volt egy újabb Red Bull-érába.


A BAHREINI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:33:56.736
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 11.987 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 38.637 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 48.052 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 50.977 mp h.
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 54.502 mp h.
7. George Russell brit Mercedes 55.873 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.647 p h.
9. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:13.753 p h.
10. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:29.774 p h.
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:30.870 p h.
12. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Nyck de Vries holland AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
15. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 2 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 41
Charles Leclerc monacói Ferrari 39
Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 13
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 1 1 1 - 25
2. Sergio Pérez - 1 1 - 18
3. Fernando Alonso - 1 1 - 15
4. Carlos Sainz Jr. - - 1 - 12
5. Lewis Hamilton - - 1 - 10
6. Lance Stroll - - 1 - 8
7. George Russell - - 1 - 6
8. Valtteri Bottas - - 1 - 4
9. Pierre Gasly - - 1 - 2
10. Alexander Albon - - 1 - 1
11. Cunoda Juki
- - - - 0
12. Logan Sargeant - - - - 0
13. Kevin Magnussen - - - - 0
14. Nyck de Vries - - - - 0
15. Nico Hülkenberg - - - - 0
16. Csou Kuan-jü
- - - - 0
17. Lando Norris - - - - 0
18. Oscar Piastri - - - - 0
19. Charles Leclerc - - - - 0
20. Esteban Ocon - - - - 0
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 43
2. Aston Martin-Mercedes 23
3. Mercedes 16
4. Ferrari 12
5. Alfa Romeo-Ferrari 4
6. Alpine-Renault 2
7. Williams-Mercedes 1
8. AlphaTauri-Honda RBPT 0
9. Haas-Ferrari 0
10. McLaren-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik