F1: visszatér a 2007 előtt használt vonalvezetés a Spanyol Nagydíjon

H. L.H. L.
2023.02.27. 15:04
null
Visszatér a régi vonalvezetés (Fotó: Circuit de Barcelona Catalunya)
A Formula–1-es Spanyol Nagydíj szervezői hivatalosan is megerősítették, hogy az idei versenyhétvégén a mezőny újra a 2007 előtt használt nyomvonalon csaphat össze.

 

 

A spanyolországi versenypálya 2007-ben esett át nagy változáson, melynek keretein belül az addigi két gyors jobbos kanyart biztonsági okokra hivatkozva szétválasztották egy sikánnal. A mezőny azóta ebben a formájában használta az aszfaltcsíkot, azonban a mostani bejelentés értelmében az idén visszatér a régi vonalvezetéshez.

A változtatást a versenyigazgató, Niels Wittich, valamint a Nemzetközi Automobil–szövetség (FIA) általi pályák biztonságával foglalkozó igazgató, Stuart Robinson hagyta jóvá, aminek köszönhetően a pálya mindkét verziója rendelkezik a kötelező minősítéssel, így a sorozatok szervezői dönthetik el, melyik nyomvonalat használják.

A módosítás értelmében a szervezők a biztonság növelése érdekében Tecpro-falakat helyeztek el az utolsó két kanyar bukóterében, emellett az 1-es kanyar bukóterét 70 méterrel kiszélesítették, új kerítéseket építettek el az első két kanyarnál, valamint modernizálják a bokszutca végén magasodó eredményjelző tornyot is.

Az 1991-ben bemutatkozó pálya a mostani frissítések után 18 méterrel lesz rövidebb, vagyis összesen 4657 méter hosszú lesz.

A június 4-én megrendezendő Spanyol Nagydíj a 2023-as idény nyolcadik állomása lesz.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
5 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50