F1: Határozottan jobb az idei Red Bull – Verstappen

H. L.H. L.
2023.02.25. 18:26
null
Verstappen elégedett a Red Bull munkájával (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen rendkívül pozitívan értékelt az idényt megelőző bahreini teszt után. A címvédő úgy érzi, az RB19-es határozottan jobb az elődjénél, és kiemelte, mennyire élvezi a vezetést.

 

A Red Bull remek tesztet tudhat maga mögött: Max Verstappen csütörtökön az első, pénteken a második, míg a csapattársa, Sergio Pérez szombaton az első helyen zárt, utóbbi ráadásul a három nap leggyorsabb körével. A „vörös bikák" erős benyomást keltettek, és a szahíri paddock egyöntetűen úgy véli, az idén is ők lesznek a favoritok.

A címvédő Verstappen is nagyon pozitívan értékelt a teszt után, szerinte az idei versenygépe határozottan jobb az elődjénél. „Az autó igazán jól működik. Sok dolgot teszteltünk, és minden nagyon érdekes volt. Nagyon pozitív napokat tudhatok magam mögött, és általában véve élveztem a vezetést."

„Van néhány különbség a két autó között. Másképp kell vezetni, de ennek részben az új gumikhoz van köze. Összességében határozott előrelépésnek érzem az előző évhez képest. Tavaly a súlyfelesleg jelentette a fő problémát. Az idény elején az autó nagyon lomha volt, nem akart elfordulni a tömeg miatt, amely rossz részén volt a kocsinak. Az év előrehaladtával megszabadultunk ezektől a pluszkilóktól, és ez látszott is a teljesítményen, hiszen sokkal jobb versenyautó lett."

„A mostani autó nemcsak ennek a folytatása, hanem több dolgot is rátetettünk, amitől egyértelműen jobbá vált. Emellett már most készülünk újdonságokkal, zajlik a munka a háttérben. Tisztában vagyunk vele, milyen korlátaink vannak, és próbálunk felülemelkedni ezeken."

Verstappen a második világbajnoki címét hozó évben tizenöt alkalommal aratott győzelmet, és a jövő hétvégi bahreini idénynyitóra is fő esélyesként érkezik, de egyelőre nem szeretné elbízni magát: „Itt nem csak az önbizalomról van szó, le is kell tenni az asztalra valamit. Nagyon jól alakult számunkra a teszt, sokat tanultunk, és remélhetőleg a jövő hétvégét is jól indítjuk majd. Aztán meglátjuk, hol kötünk ki."

A holland pilóta a riválisokra és az erősorrendre is kitért: „Nehéz megmondani. Fontosabb, hogy magunkra összpontosítsunk. Elégedettek vagyunk a munkánkkal."

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
10 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik