F1: a Red Bull 2021-ben átlépte a költségvetési határt – hivatalos

2022.10.10. 18:11
null
A Red Bull tavaly szabályt sértett, a büntetésről még nem döntött az FIA (Fotó: AFP)
A Red Bull és az Aston Martin az elmúlt idényben megsértette a költségvetési korlátozásra vonatkozó szabályt – állapította meg a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

Az FIA hétfői közleménye szerint az immár kétszeres világbajnok holland Max Verstappen csapata eljárási szabályt sértett, illetve kisebb mértékben (kevesebb mint 5%-kal) költekezett túl a megengedettnél, míg az Aston Martin esetében ugyancsak eljárásiszabály-sértést állapítottak meg a szakemberek.

A költséghatár betartását ellenőrző testület határozza majd meg, milyen lépések következnek ezután. A szankciókról (kis mértékű a vétség, a büntetés a megrovástól és pénzbírságtól a pontlevonáson át a kizárásig bármi lehet) később ad tájékoztatást az FIA.

Másfél hete a Szingapúri Nagydíj idején jelent meg a sajtóban több helyen, hogy két istálló túllépte a 2021-ben 145 millió dollárban meghatározott költségvetési korlátozást.

A másik kilenc csapat teljes mértékben megfelelt a költségvetési korlátozás előírásainak.

A plafon idén 140 millió, jövőre pedig 135 millió dollár lesz a költségcsökkentés jegyében. Ugyanakkor ebbe több tétel – például a versenyzők fizetése és a csapatok marketingtevékenysége – nem tartozik bele.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
5 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
7 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik