F1: eltűnt a Haasról az orosz főszponzor logója – képek, videó

B. D. K.B. D. K.
2022.02.25. 14:09
Megváltozott a Formula–1-es Haas autójának a festése az első téli kollektív teszt utolsó napjára az Oroszország és Ukrajna között fennálló háborús helyzet miatt.

Mint ismert, Oroszország csütörtök reggel megtámadta Ukrajnát, a kialakult helyzetre a Formula–1 szervezői is reagáltak, akik közleményükben leszögezték, folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, csütörtök este pedig összeült a válságtanács, hogy megvitassa többek között a szeptemberben esedékes Orosz Nagydíj helyzetét.

A Formula–1-et azonban nemcsak kollektíven érinti a kialakult háborús a helyzet, a Haas-istállónak ugyanis a főszponzora, az Uralkali, illetve az egyik versenyzője, Nyikita Mazepin is orosz, ráadásul a csapat autóin ennek köszönhetően megjelennek az orosz zászló színei.

A Haas közleményt adott ki, amelyen bejelentette: a barcelonai teszt utolsó napjára eltűnik az Uralkali logója, illetve az orosz zászló színei az autójáról, helyette egy teljesen fehér festéssel vesz részt a harmadik tesztnapon. Sőt, az amerikai istálló azóta a közösségi médiás felületeiről is levette a főszponzor nevét.

Ilyen volt... (Fotó: AFP)
Ilyen volt... (Fotó: AFP)

 

...ÉS ILYEN LETT!


 

A barcelonai teszt utolsó napjára pénteken kilenc és 18 óra között kerül sor, az eseményekről a Nemzeti Sport élő szöveges tudósításából tájékozódhatnak.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
19 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28