F1: Hamiltonnak muszáj nyernie Brazíliában?

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 15:34
null
Hamilton nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Brazíliában (Fotó: AFP)
Szünet nélkül folytatódik a Formula–1 2021-es idénye, a helyszín Brazília, ahol az első Sao Pauló-i Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen fontos mérföldkőhöz érkezhet a hétvégén, hiszen ha sikerül további öt ponttal növelni az előnyét az egyéni összetettben, akkor a fő riválisnak, Lewis Hamiltonnak matematikailag már nem a saját kezében lesz a sorsa. 

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK AZ INTERLAGOSI PADDOCKBÓL

Noha a Mercedes rácáfolva az előzetes várakozásokra kisajátította az első rajtsort múlt hétvégén Mexikóvárosban, a harmadik pozícióból induló Max Verstappen már a startot követően átvette a vezetést, és magabiztos előnnyel szerezte meg idénybeli kilencedik sikerét, aminek révén 19 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-összetettben.

1. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 16.30–17.30
Időmérő: 20.00–21.00
NOVEMBER 13., SZOMBAT
2. szabadedzés: 16.00–17.00
Sprintkvalifikáció: 20.30–21.00
NOVEMBER 14., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 21., 15.00Katari Nagydíj, Lusail
December 5., 18.30Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

A tanácsadó, Helmut Marko által említett két sikerből egy tehát már megvan, s bár Verstappen továbbra is igyekszik versenyről versenyre haladni, helyzete mindenképpen kecsegtető, és a múltat tekintve nagy meglepetés lenne, ha az év végén nem az ő fejére kerülne a bajnoki korona.

A jelenleg érvényben lévő pontrendszer 2010-es bevezetése óta ugyanis mindössze egyszer fordult elő, hogy nem azon pilótáé lett a végső győzelem, aki négy fordulóval a vége előtt legalább 19 ponttal vezetett és/vagy aki tizennyolc nagydíjat követően a tabella élén állt.

A kivétel mind a két esetben pont a 2010-es idény, amikor az akkor még a Red Bull-lal versenyző Sebastian Vettel ült fel a trónra úgy, hogy négy versennyel a vége előtt még 21 pontos hátrányban volt aktuális csapattársa, Mark Webber mögött, míg a 18. Grand Prix után Fernando Alonso állt 15 pontos előnnyel előtte.

Ha ez nem lenne elég, érdemes rápillantani a győzelmek számára is, ugyanis a kilenc siker eddig meglehetősen jó biztosítékot jelentett a vb-címre.

Az F1 történetében a hollandon kívül összesen öt versenyző jutott el ennyi elsőségig egy idényen belül: Michael Schumacher (2004) és Vettel (2013) 13-mal tartja a rekordot, s emellett több ízben is átlépte a bűvös határt, Lewis Hamilton 2014 óta valamennyi esztendőben összegyűjtött legalább kilenc diadalt, ráadásul 2017 kivételével egyszer sem állt meg ennyinél, míg Nigel Mansell 1992-ben, Nico Rosberg 2016-ban szelte át kilencszer elsőként a célvonalat.

Az említett esetek közül egy esetben nem ért bajnoki címet a legalább kilenc győzelem, méghozzá 2016-ban, amikor Hamilton hiába pezsgőzhetett tíz alkalommal is a dobogó tetején, Rosberg húzta be a bajnokságot. A történethez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a német is elérte akkor a kilences határt, szóval ennyi diadal abban az évben is címet ért.

Ami az idei kiírást illeti, Hamilton neve mellett öt siker áll, vagyis ha a hátralévő futamok mindegyikén nyer, akkor elérheti még a kilencet, ugyanakkor az már most biztos, hogy a hibrid éra 2014-es beköszönte óta most először fog előfordulni, hogy adott idényben nem ő szerzi a legtöbb elsőséget, hiszen már csak egyenlíthet bajnoki ellenfelével.

Ugyanezen időszakot szemügyre véve meghatározó volt az élen töltött körök száma is, hiszen 2010 óta egyetlen egyszer fordult elő – még 2016-ban – az, hogy nem az a pilóta nyert, aki a legtöbb időt töltötte az élen, hiszen Hamilton (566 kör) helyett Rosbergé (489 kör) lett a végső siker. Az idei évben Verstappen (569 kör) vezet toronymagasan a mutatóban, míg Hamilton (154 kör) olyannyira le van maradva, hogy még akkor sem tudna előzni, ha a fennmaradó versenyeken valamennyi kört az élen töltene el.

A címvédő ráadásul akár már most hétvégén elveszítheti matematikailag az esélyét, hogy a saját kezében tartsa a sorsát, hiszen ha Verstappen öt ponttal, vagyis 24 pontra tudja növelni az előnyét, akkor a brit hiába nyerne az utolsó három versenyen, és futná meg mindhárom alkalommal a leggyorsabb kört, Verstappen második helyekkel is bajnok lenne.

A LEGNAGYOBB KÉRDÉSEK

A bajnoki címért vívott rendkívül kiélezett csata jócskán háttérbe szorította a tényt, hogy egy hely továbbra is kiadó a 2021-es rajtrácson. Noha az elején úgy tűnt, a Formula E-ben bajnoki címet szerző Nyck de Vries lesz a biztos befutó Antonio Giovinazzi helyére, a holland neve hamar lekerült a listáról, amelyre Oscar Piastri, Théo Pourchaire, valamint Csou Kuan-jü neve került fel.

Közülük már akkor is az ausztrál tűnt a legkevésbé esélyesnek, és az is viszonylag gyorsan kiderült, hogy a fiatal franciának is várnia kell egyelőre az F1-es előrelépésre, szóval az elmúlt időszakban az jelentette a legnagyobb kérdést, hogy Giovinazzi megmentheti-e még az ülését, vagy Csou személyében először kap lehetőséget kínai pilóta a „száguldó cirkuszban”.

A 22 éves versenyző két versenyhétvégével a vége előtt a második helyet foglalja el az F2-es bajnoki tabellán, s ahhoz, hogy meglegyen a szuperlicence, a top 5-ben kellene zárnia az évet. Bár jó esélye van rá, hogy ez összejöjjön a számára, ha nem sikerül, akkor sem kell feltétlenül lemondania az F1-es bemutatkozásról, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) 30 pont esetén vis maior helyzetre hivatkozva megadhatja az engedélyt.

Az Alfa Romeo jövő hét keddre beharangozott bejelentése pedig arra enged következtetni, hogy az olasz-svájci istálló biztos benne, hogy mi lesz az egybehangzó sajtóértesülések szerint az ülésre egyértelmű befutónak tűnő Csouval.


MI VÁRHATÓ A SAO-PAULÓ-I NAGYDÍJON?

A mezőny nem pihenhetett Mexikó után, szünet nélkül folytatódik a küzdelem, a tripla hétvége második állomása Brazília, ahol az első Sao Pauló-i Nagydíjat rendezik meg. Bár a név megváltozott, az interlagosi pálya változatlan formában tér vissza egy év kihagyás után.

Ami a történelmi múltat illeti, a legutóbbi, 2019-es látogatás kivételével a hibrid éra valamennyi évében Mercedes-versenyző szerezte meg a pole pozíciót – Rosberg (2014, 2015) és Hamilton (2016, 2018) kétszer, Bottas (2017) egyszer vághatott neki az élről a futamnak, míg két évvel ezelőtt Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a kvalifikáción. A holland előnye akkor 123 ezred volt Vettel, míg szűk két tized Hamilton előtt.

A szombati Mercedes-fölény eddig a legtöbb alkalommal vasárnap is kifizetődött, hiszen egyedül 2017-ben nem sikerült győzelemre váltania a pole-t, azon kívül valamennyi évben az diadalmaskodott, aki az élről rugaszkodhatott el.

Ami azonban a jelenlegi formát illeti, korántsem lehet az „ezüstnyilak” egyeduralmára számítani, hiszen hiába sajátították ki meglepetésre az első rajtsort Mexikóban, az elmúlt 12 nagydíjon nyolc pole-t, illetve hét győzelmet összegyűjtő Verstappen a hétvége favoritja, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ezen időszak alatt Hamilton csupán egyszer rajtolhatott az élről, s kétszer szelte át elsőként a célvonalat.

Ami az időmérőt illeti, már ma kiderül, ki a leggyorsabb Interlagosban, hiszen a sprintkvalifikációs lebonyolítási módnak köszönhetően már este sor kerül a megmérettetésre. A csapatoknak tehát mindössze egy órájuk lesz arra, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat egy körre, valamint a versenytávra, ráadásul a dolgukat tovább nehezítheti a megszokottól eltérő időjárás is.

HIDEG, NÉHOL ESŐS IDŐRE VAN KILÁTÁS
Pénteken mindössze 17 Celsius-fok fogadja a mezőnyt, miközben a legutóbbi látogatáskor a 26 Celsius-fokot is elérték a higanyszálak a hétvége kezdetén. Délutánra ráadásul megérkezhet az eső is, jelen állás szerint 60 százalék a valószínűsége annak, hogy a kvalifikáció idején esik. Noha szombaton már a nap is előbújhat, a hőmérséklet továbbra sem fogja elérni a 20 Celsius-fokot, nem úgy, mint vasárnap, amikor akár 21 Celsius-fok is lehet. Míg az első két nap időjárása a Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin szerint csapatának feküdhet jobban, a versenyen a Red Bull kerülhet kedvezőbb helyzetbe.

A meglehetősen hideg hőmérsékleti viszonyokat aztán tovább tetézheti az eső is, hiszen jelentések szerint 60 százalék a valószínűsége annak, hogy a kvalifikáció idején leszakad az ég, ami könnyen boríthatja az esélyeket.

A papírforma szerint a legutóbbi brazíliai látogatáskor leggyorsabb Verstappen elsőségére van a legnagyobb esély, s látva Pérez előrelépését – a mexikói 2 és fél tizeden belül kvalifikálta magát a márkatárshoz képest az elmúlt két időmérőn –, a Red Bull akár ki is sajátíthatja az első sort, nagy lépést téve ezzel az újabb siker felé.

A Mercedes azonban a múlt hétvégén is megmutatta, kész kihasználni a vetélytárs pillanatnyi megingását, emellett Bottas az elmúlt időmérőkön többnyire jó formát mutatott, s akár az időjárás is az „ezüstnyilak" kezére játszhat, szóval egy újabb meglepetés sincs kizárva.

A legfrissebb híresztelésekből kiindulva viszont előfordulhat, hogy Hamilton újra szorult helyzetben találja magát, hiszen csütörtök óta az jelenti a legforróbb témát, hogy újabb büntetést lesz kénytelen elszenvedni motorelemcseréért.

Ami a sprintkvalifikációt illeti, az eddigi két alkalomból egyszer sem tudta megtartani az elsőségét az élről induló (Bottas rajtbüntetés miatt esett hátra Monzában), míg a vb-aspiránsokat tekintve a holland számára jött ki jobban a lépés a 100 kilométeres versenyeken, hiszen mind a kétszer előre tudott lépni, ellentétben Hamiltonnal, aki több pozíciót is bukott a rajtrácson.

Ám hiába Hamilton szombati visszaesése, összességében számára jött ki jobban a két sprintkvalifikációs hétvége még annak ellenére is, hogy mind a kétszer ütközött a fő riválissal: Nagy-Britanniában nyert, míg Olaszországban noha ő is kiesett a Verstappennel történt incidens következtében, a vétkesnek talált, s rajtbüntetést kapó holland már a futam elején pozíciót vesztett.

Ami a győzelmet illeti, Verstappen előnye igazán a versenytávon ütközhet ki Brazíliában. Bár a holland neve mellett egyetlen ottani siker szerepel, már 2018-ban is könnyedén diadalmaskodhatott volna, ha nincs az Esteban Oconnal történt baleset, s 2016-ban is nagy felzárkózást, illetve több szép előzést mutatott be a dobogó alsó fokáig vezető útján.

Hamilton ezzel szemben hiába nyert kétszer, s volt két nagy visszakapaszkodása is, tekintve azt, hogy a helyszín a pályafutása kezdete óta végig bent volt a versenynaptárban, az interlagosi pálya egyértelműen nem sorolható a legsikeresebbjei közé.

Emellett hiába fekszik az aszfaltcsík alacsonyabban, mint Mexikóban, a 800 méteres tengerszint feletti magasság így sem elhanyagolható, s annak ellenére is az osztrák alakulatot favorizálja, hogy az ebből fakadó előnye mindenképpen redukálódni fog múlt héthez képest.

Ami a dobogós esélyeket illeti, az elmúlt három GP-n egyaránt harmadikként befutó Pérezzel mindenképpen komolyan kell számolni, ráadásul a Red Bull helyzetét tovább erősítheti, hogy a várakozások szerint meglehetősen erős lesz Brazíliában az AlphaTauri franciája, Pierre Gasly is, aki nem mellesleg pont ott szerezte meg pályafutása első dobogóját 2019-ben.

A Red Bullnak tehát papírforma alapján jó esélye lesz rá a hétvégén, hogy növelje Verstappen előnyét, valamint arra is, hogy átvegye a vezetést a csapatbajnoki tabellán, ami lélektanilag óriási lökést adhatna a gárdának a véghajrá előtt.

Azonban nemcsak a konstruktőri első, hanem a harmadik helyért is ádáz csata zajlik, s noha az új erőforrás bevetését követően egyértelműen fölénybe kerülő, s a vetélytárs előtt már 13.5 ponttal vezető Ferrari tűnik az esélyesebbnek, a maranellóiak úgy számolnak, hogy a McLarennek Interlagosban remek sansza lesz arra, hogy jócskán faragjon a hátrányából.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, érdemes lesz Sebastian Vettelre, illetve Cunoda Jukira is figyelni, a négyszeres világbajnok a legutóbbi két futamon a top 10-ben tudott zárni, és az aktív versenyzők közül három győzelmével ő számít a legsikeresebbnek a brazil pályán, míg a japán új Honda-motorral célozhatja meg a mezőny első felét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik