F1: bemutatkozott a szaúd-arábiai pálya – képek

H. L.H. L.
2021.03.18. 10:53
null
Szaúd-Arábia december 5-én mutatkozik be a Formula–1-ben (Fotó: Twitter/F1)
A Szaúd-arábiai Nagydíj szervezői csütörtök délelőtt bemutatták az idén csatlakozó dzsiddai pályát, amely összesen 27 kanyart foglal magába, s a versenynaptár leghosszabb és leggyorsabb utcai helyszíne lesz.

 

Mint ismert, Szaúd-Arábia hosszú távú szerződést kötött a Formula–1-gyel, aminek eredményeként a december 5-i hétvégén megrendezheti az első nagydíját Dzsiddában. A szervezők pénteken be is mutatták az éjszakai, városi pályát, amely a spái után a második leghosszabb lesz a versenynaptárban, miután 6.175 kilométeres lesz, s összesen 27 kanyart foglal magába.

 

A hosszú egyeneseknek és a magas átlagtempójú részeknek köszönhetően 250 kilométer/órás átlagsebességre lehet számítani, s elképzelhető, hogy összesen három DRS-zóna segíti az előzéseket, míg az utolsó kanyarba menet a versenyzők elérhetik akár a 322 km/h-t is.

A Formula–1 sportigazgatója, Ross Brawn elmondta, az utcai pályát Hermann Tilke pályaépítő cégével közösen alkották meg azt a célt kitűzve, hogy minél izgalmasabb kerék a kerék elleni csatákat hozó versenyeknek adhasson otthont.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
6 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50