F1: március elején érkezik a Williams 2021-es gépe

H. L.H. L.
2021.02.05. 12:32
null
A 2021-es Williams az FW43B kódjelet kapja – ezzel is utalva a 2021-es átmeneti évre (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams a közösségi oldalain jelentette be, hogy március 5-én mutatja be a 2021-es versenygépét.

 

A csapatok közül ötödikként a Williams jelölte ki az autóbemutatója időpontját. Az FW43B kódjelet kapó 2021-es versenygépről március 5-én hull le a lepel, vagyis pontosan egy héttel a 2021-es idényt megelőző hivatalos teszt kezdete előtt.

A grove-iak autóit sorozatban a második idényben George Russell és Nicholas Latifi vezetheti, míg a tartalék pilóta feladatait Roy Nissany fogja ellátni, aki egy napot tesztelhet a Williamsszel Bahreinben, illetve a tervek szerint három szabadedzésen is lehetőséghez juthat az idén.

A Williamst 2014 óta a Mercedes erőforrása hajtja, és ez a mostani idényben sem lesz másként, ráadásul a csapat és a motorbeszállító közötti együttműködés a következő évtől minden eddiginél szorosabbá fog válni, hiszen a németek váltóval és hidraulikus rendszerrel is el fogják látni a grove-iakat.

A tavaly tulajdonváltáson átmenő patinás istálló az elmúlt három évben az utolsó helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, s tavaly pontot sem tudott szerezni.

 

CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Március 2.
FERRARI??
RED BULL-HONDA??
ALPINE
??
HAAS-FERRARI??
MCLAREN-MERCEDESFebruár 15.
ASTON MARTIN-MERCEDES
??
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 22.
ALPHATAURI-HONDA
Február 19.
WILLIAMS-MERCEDESMárcius 5.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
15 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
17 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
17 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
20 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35