F1: a Red Bull bízik benne, hogy Pérez nyomást helyez Verstappenre

H. L.H. L.
2021.01.19. 14:09
null
Pérez beváltja a hozzá fűzött reményeket? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner bízik benne, hogy Sergio Pérez nagyobb kihívást jelenthet Max Verstappen számára, mint az elküldött Alexander Albon.

 

 

Mint ismert, a Red Bull másfél év után megvált az akkor még Toro Rosso néven futó AlphaTauritól előléptetett Alexander Albontól, és a helyére az Aston Martinná alakult Racing Pointtól elküldött Sergio Pérezt szerződtette. Tavaly a Red Bull volt a bajnok Mercedes legnagyobb kihívója, ám csapaton belül igencsak nagy volt a különbség a két versenyző között, így a rendre jobban teljesítő Verstappen stratégiailag többször is hátrányba került a versenyen, aminek eredményeként a pilóta és a csapat is fontos pontokat hullajtott el.

A csapatfőnök, Christian Horner bízik benne, hogy a Racing Pointtal fantasztikus második félévet futó Pérez a Red Bullban is hozza a formáját, és képes lesz nagyobb kihívást jelenteni Verstappen számára.

Checo nagyon tapasztalt, hiszen már tíz évet töltött el a Formula–1-ben. Tavaly nagyszerűen teljesített, és voltak olyan versenyek, amelyeken különösen jó formában volt. Úgy hiszem, nagyobb nyomást helyezhet Maxra, mint Albon tette, és remélhetőleg ezáltal csapatként is erősebbé válunk, és nagyobb kihívója leszünk a Mercedesnek" – vázolta fel a csapatfőnök a célokat.

„A GP2-es évében mindig erősebb volt a futamon, mint az időmérőn, nagyon eltökélt volt és sosem adta fel. Nem véletlen, hogy dobogót tudott szerezni olyan autóval, amelyik alapból nem tartozna oda. Mindig nagyon elszántan versenyez, és remekül menedzseli a gumikat. Sergio most a pályafutása azon szakaszában jár, amelyben már igazán teljesnek mondható."

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
16 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08