F1: a McLaren ismertette az autóbemutatója időpontját

H. L.H. L.
2021.01.28. 12:22
null
A wokingi csapat Norris, Ricciardo párossal indul 2021-ben (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren a közösségi oldalain tudatta, hogy február 15-én leplezi le az MCL35M kódjelet kapó 2021-es autóját.

 

A csapatok közül másodikként a McLaren jelentette be az autóbemutatója időpontját. A wokingiak február 15-én rántják le a leplet az MCL35M kódjelet kapó 2021-es versenygépükről, amelyet három Hondával és három Renault-val eltöltött év után újra Mercedes-erőforrás fog hajtani. A brit istálló tehát 2014 után tér vissza a hibrid érában sikereket halmozó német motorhoz, amelyet már be is indított a gyárában szerdán.

A McLaren autóit idén Lando Norris és Daniel Ricciardo fogja vezetni, utóbbi a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz Jr. helyére érkezett.

A wokingi csapat tavaly a harmadik helyen zárt a konstruktőri tabellán, ilyen előkelő pozícióban legutóbb 2012-ben fejezte be a bajnokságot, akkor még Lewis Hamilton és Jenson Button alkotta a pilótapárost.

Az idei kiírást megelőző téli teszt március 12-én kezdődik Bahreinben, ahol összesen három napot gyakorolhatnak az alakulatok a március 28-i hétvégén esedékes szahíri idénynyitó előtt.

 

2021-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
??
FERRARI??
RED BULL-HONDA??
ALPINE
??
HAAS-FERRARI??
MCLAREN-MERCEDESFebruár 15.
ASTON MARTIN-MERCEDES
??
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 22.
ALPHATAURI-HONDA
??
WILLIAMS??
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
15 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
17 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
17 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
20 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35