F1: A fair küzdelmet szeretem – Bottas nem hisz Rosberg taktikájában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 13:44
null
Bottas és Hamilton között szemmel láthatóan jobb a viszony (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas leszögezte, nem akar Nico Rosberghez hasonlóan lelki hadviselést folytatni csapattársa, Lewis Hamilton ellen.

 

 

Nico Rosberg 2013 és 2016 között volt Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél a Formula–1-ben. Ezen időszak alatt többször is összetűzésbe került egymással a két versenyző a pályán, és azon kívül is. Kettejük párharcából rendre a brit kerekedett felül, ám a német 2016-ban mindent egy lapra tett fel, és végül sikerült megszerezte a hőn áhított bajnoki címet, amit követően váratlanul, azonnal visszavonult.

A német megüresedett helyét a Williamstől érkező Valtteri Bottas vette át, s bár ezzel a Mercedesnél megszűntek a belső harcok, a parázs csaták is elmaradtak a pályán. A finn mérlege 9 győzelem és 16 pole pozíció, míg Hamilton neve mellé újabb 42 siker, illetve 37 rajtelsőség íródott az eddigi négy közös idény során. Bottast sok kritika éri a gyenge teljesítménye nyomán, a pilóta azonban nem érzi úgy, hogy elődje egyszer már bevált receptjét kellene alkalmaznia.

Az az egyik legnagyobb erősségünk, hogy tényleg tudunk csapatként dolgozni. Harcolhatunk egymással keményen a pályán, azonban ez nincs hatással a munkánkra, hiszen tudjuk, hogy a csapat abból profitál, ha képesek vagyunk együttműködni. Szóval nincs semmilyen titkolózás a beállításokkal vagy a különböző adatokkal kapcsolatban. A csapatszellemet nagyon alábecsülik ebben a sportágban. Szerintem fontos, hogy folyamatosan fenntartsátok a motivációt konfliktusok nélkül."

„Természetesen nagyon sokan javasolták azt, hogy váljak Nico Rosberggé. De én nem vagyok Nico Rosberg, én a pályán nyújtott teljesítményemmel akarok beszélni, és a fair küzdelmet szeretem. Jól ismerem már Lewist, és tudom, nincs értelme a lelki hadviselésnek. Biztos vagyok benne, hogy idegesítené, de ezzel egy időben feleslegesen pazarolnám az energiámat. Ráadásul csak még jobban felhúzná magát, ami még gyorsabbá tenné. Szóval én a magam módján szeretnék nyerni. Ez a célom" – szögezte le.

Bár Bottas mindenképpen fenn szeretné tartani a pozitív csapatszellemet, tisztában van azzal, változtatnia kell ahhoz, hogy javuljon a teljesítménye, főleg annak tudatában, hogy a helyére pályázó George Russellnek nincs 2022-re érvényes szerződése.

„Találni akarok valamit, úgy érzem, eljött az ideje, hogy valamit másképp csináljak. Természetesen most is előretekintek, és hiszek benne, hogy lesznek még lehetőségeim, de ebben a sportban nincs milliónyi esélyed. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz tizenöt idényem arra, hogy legyőzzem Lewist, tudom, hogy ezt most kell megpróbálnom a soron következő kiírásban."

A 2021-es bajnokság jelen állás szerint a március 28-i hétvégén veszi kezdetét Bahreinben, a hétszeres világbajnok Hamilton azonban továbbra sem írt alá szerződéshosszabbítást a Mercedesszel.

Legfrissebb hírek

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
11 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
14 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
15 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
15 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik