F1: nagy változás jön 2021-ben – lerövidítették az edzésidőt

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 15:03
null
Az FIA csendben változtatott – jövőre kevesebb idő áll a csapatok rendelkezésére gyakorolni (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) lecsökkentette a csapatok rendelkezésére álló pénteki edzésidőt a 2021-es idényben.

 

Az FIA már jó ideje tervezi a versenyhétvégék átalakítását, és a koronavírus-járvány nyomán kialakított 2020-as versenynaptár lehetőséget is biztosított a vezetőség számára, hogy némileg kísérletezzen a megkurtított programmal, hiszen logisztikai problémák okán az Emilia Romagna-i Nagydíj mindösszesen két napból állt, s egyetlen, hatvanperces szabadedzést foglalt magába.

A rövidítési szándék hátterében egyrészről az izgalom növelése, másrészről a futamszámok várható, jövőbeni emelkedése áll – 2021-ben rekordmennyiségű, 23 nagydíjból fog állni a bajnokság, s nincs kizárva, hogy a későbbiekben akár 25 versenyt rendeznek egy idényben.

A vezetőség, úgy tűnik, kísérletezésre használja fel a nagy szabályváltoztatások eltolása és a különböző fejlesztések befagyasztása nyomán átmenetinek számító 2021-es évet, hiszen a Nemzetközi Automobil-szövetség által publikált jövő évi sportszabályzatban megkurtított program szerepel.

Az eddig másfél órás pénteki (Monacóban csütörtöki) szabadedzések időtartama ugyanis egyenként harminc perccel csökkent, ami azt jelenti, az alakulatok rendelkezésére háromszor egy óra, vagyis összességében hatvan perccel kevesebb pályaidő áll 2021-ben, hogy felkészüljenek az időmérőre és a versenyre.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
Tegnap, 9:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik