F1: A mezőny 60 százaléka bajnok lenne a Mercedesszel – Verstappen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 09:44
null
Verstappen nem nézte ki korábbi csapattársából, hogy bajnok lehet (Fotó: AFP)
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője szerint nem igaz, hogy bármelyik versenyző képes lenne bajnoki címet szerezni a domináló Mercedesszel.

 

A Mercedes 2014 óta minden egyéni és konstruktőri címet megszerzett, és az idei csonka idénynek is favoritként vág neki. A hetedik címére pályázó Lewis Hamiltont sokszor éri az a kritika, hogy csakis az autójának köszönheti sikereit, hiszen egy ilyen domináns kocsiban bárki képes lenne megismételni a teljesítményét. A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen azonban úgy véli, a mezőny 40 százaléka nem lenne rá képes.

A mezőny 60 százaléka lenne képes bajnoki címet szerezni a Mercedesszel. Nem mind a húsz versenyző – mondta a Ziggo Sportnak adott nyilatkozatában, s miután elárulta, hogy Lando Norrisra bajnoki aspiránsként tekint, az interjút készítő arra volt kíváncsi, vajon a holland pilóta szerint ki nem tartozik ebbe a halmazba, így elkezdte sorolni Antonio Giovinazzi, Lance Stroll, Robert Kubica, Pierre Gasly és Romain Grosjean nevét, mire a holland helyeselt. – Jól mondod – jelentette ki, azonban arra már nem felelt, hogy mit gondol jelenlegi csapattársáról, Alexander Albonról. – Erre a kérdésre nem válaszolok."

A legtöbb szakértő szerint Verstappen lehet ebben az évben a címvédő Hamilton legnagyobb és talán egyetlen vetélytársa, aki meg is állíthatja a Mercedes menetelését. A 2020-as idény július 5-én veszi kezdetét Ausztriában.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
Tegnap, 9:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik