Alonso bízik csapatában, nem lát okot az FIA-felügyelő alkalmazására

2007.10.19. 11:03
Fernando Alonso ismét leszögezte: bízik csapata ígéretében, így nem lát okot arra, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség által delegált felügyelő figyelje a McLarent az 58. Formula-1-es világbajnokság záró futamán, a hétvégi Brazil Nagydíjon. A spanyol klasszis szerint csapata azonos feltételeket biztosít két versenyzőjének az összetett verseny megnyerésére.
Fernando Alonso elfogadja, de nem érti az FIA döntését
Reuters
Fernando Alonso elfogadja, de nem érti az FIA döntését
Fernando Alonso elfogadja, de nem érti az FIA döntését
Reuters
Fernando Alonso elfogadja, de nem érti az FIA döntését

Pedig néhány nappal a Kínai Nagydíj után éppen a kétszeres világbajnokság sugallta azt, hogy Sanghajban a szükségesnél magasabb volt a légnyomás az abroncsaiban, ezért kapott ki jelentős különbséggel a vb-éllovas Lewis Hamiltontól az időmérő edzés harmadik szakaszában. Az FIA ezt követően döntött úgy, megfigyelőt küld a McLaren garázsába a záró viadalra.

„Nem értek egyet a döntéssel, de nem tőlünk függött. Természetesen elfogadom, hogy így határoztak, de nem hiszem, hogy szükségünk lenne az ellenőrzésre a garászban” – mondta Alonso a Brazil Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján.

A kétszeres világbajnok ezután meg is magyarázta, miért okolta Kínában a csapatát a vártnál gyengébb kvalifikációs eredményért.

„Csalódott voltam, mert az első és a második etapban még nagyon közel voltam az első helyhez, a harmadikban azonban furcsa eredményt értem el. Utána vettem észre, hogy magasabb volt a nyomás az abroncsaimban, de ez véletlen és balszerencsés eset volt” – jegyezte meg a McLaren klasszisa.

Sokak szerint Alonso kapcsolata olyannyira megromlott Lewis Hamiltonnal és a wokingi csapattal, hogy az interlagosi évzárót követően el is köszön. A spanyol pilóta azonban erre is magyarázatot adott, cáfolta a belsőharcról szóló híreket.

„Az újságok rengeteg dolgot írnak rólunk, de a hírek nem igazak. Igaz, hogy a pályán keményen harcolunk egymás ellen, de amúgy az első naptól remek a kapcsolatunk” – zárta rövidre a kérdést a kétszeres világbajnok.
Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik