Kép: a Roma kiütésével csatlakozott a Bodö a Bayernhez, az MU-hoz és az FTC-hez

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 15:30
Mint ismert, az AS Roma 6–1-es vereséget szenvedett Norvégiában a Bodö/Glimttől a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján. Az olasz csapatnak a fennállása óta volt már pár nagy veresége európai kupaporondon, s ezzel kapcsolatban született is egy mém. A képen pedig a norvég csapat címere mellett a Bayern Münchené, a Manchester Unitedé és a Ferencvárosé (!) is látható.

„Én és a srácok megyünk az európai kupasorozatokba, hogy megalázzuk az AS Romát.” „Én és a srácok megyünk az európai kupasorozatokba, hogy megalázzuk az AS Romát.”


Az FTC ugyanis még 1935-ben a Közép-európai Kupában (KK) győzte le az AS Romát 8:0-ra hazai pályán. Ez főleg azért volt óriási eredmény, mert az odavágót 3:1-re az olaszok nyerték.

„A Ferencváros játékosai ezen a mérkőzésen megmutatták, hogy nem halt ki belőlük a magyaros lelkesedés, de ami a legfontosabb, megmutatták azt, hogy bármilyen taktikai formációnak megvan az ellenszere és ha okosan játszunk az ilyen formációk ellen, akkor az egyéni képességek terén fennálló többlet mindig kifejezésre kell, hogy jusson. A Ferencváros legszebb napjaira emlékeztetően futballozott” – idézi fel a korabeli beszámolót egy korábbi írásában a fradi.hu a Tempó Fradira hivatkozva.

A Manchester United többször is emlékezetes győzelmet aratott a Roma felett. 2007-ben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Cristiano Ronaldo vezérletével 7–1-re győzedelmeskedtek a „vörös ördögök” az Old Traffordon. Az első meccset viszont – a Ferencvároséhoz hasonlóan – Francesco Tottiék nyerték 2–1-re.

2021 májusában a két csapat ismét megütközött egymással, ám ezúttal az Európa-liga elődöntőjében. A nyolcgólos meccs viszont ismét összejött, az MU ugyanis 6–2-re győzte le otthon a Romát. Ez a vereség is kellett egyébként ahhoz, hogy a nyáron José Mourinho átvegye az olasz csapatot.

A Bayern München ellen pedig 2014. október 21-én szenvedett el a csapat egy 7–1-es vereséget a BL csoportkörében hazai pályán, így az ősz ezen napját végképp el fogják átkozni az olaszok a Bodö/Glimt elleni vereség után.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
C-CSOPORT

Bodö/Glimt (norvég)–Roma (olasz) 6–1 (Botheim 8., 52., P. Berg 20., O. Solbakken 71., 80., Pellegrino 78., ill. Carles Pérez 28.)
CSZKA Szófia (bolgár)–Zorja Luhanszk (ukrán) 0–1 (Szajjadmanes 65.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bodö/Glimt 3 2 1 9–2 +7 7
2. Roma 3 2 1 9–7 +2 6
3. Zorja Luhanszk 3 1 2 2–6 –4 3
4. CSZKA Szófia3121–6–51
Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
7 órája

Bejelentették Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
17 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
19 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
19 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
22 órája
Ezek is érdekelhetik