El: állítják, Nikolicsék edzője okosabb, mint Mourinho

2015.10.23. 10:26
null
A lengyel sajtónak tetszik, hogy Csercseszov együtt él a játékkal (Fotó: AFP)
Az Európa-liga csütörtöki játéknapjának egyik meglepetését a Lech Poznan szolgáltatta, amely a kezdőben három magyar játékossal 2–1-re nyert a Fiorentina vendégeként. A lengyel élvonal utolsó helyezettje – amúgy címvédője – a hétvégén a bajnoki címre hajtó, harmadik helyezett Legiához látogat, amely az első El-pontját megszerezve 1–1-re végzett hazai pályán az FC Bruges-zsel.

„Türelmesek voltunk, megvártuk a kedvező lehetőséget az ellentámadásokhoz. Nehéz volt a hazaiakkal szemben futballozni, jól képzett, a futballt játszó csapat ellen léptünk pályára. Egy kis szerencsével hoztuk le a mérkőzést, a szívós védekezésünk elnyerte a jutalmát” – mondta a meccs után a poznaniak vezetőedzője, Jan Urban, akinek együttese a bajnokságban messze a várakozáson alul teljesít, 1–3–8-as mérleggel jelenleg sereghajtó.

„Túl lassan játszottunk, miközben ellenfelünk mélyen behúzódott – magyarázta a vereség okait Paulo Sousa, a firenzeiek szakvezetője. – Sosem voltunk a megfelelő pozícióban, ennek eredményeként a labdát nem tudtuk gyorsan visszaszerezni. Akadt néhány lehetőségünk a gólszerzésre, és ha betaláltunk volna, több helyet nyerünk, de nem így történt. Az így futballozó riválisokkal szemben több kockázatot kell vállalni, több egy az egy elleni szituációt és több lövést kell felvállalni.”

A Legiában kezdőként 75 percet játszó Nikolics Nemanját már a Lech Poznan elleni hétvégi meccsről faggatták az újságírók. „Előbb vagy utóbb a Lech játékosai is elkezdenek nyerni, de ez nem a mi problémánk. Tőlem akár ki is eshetnek a bajnokságban, nem törődöm vele, csak a Legiára fókuszálok” – fogalmazott a lengyel pontvadászat góllövőlistájának vezetője.

Az FC Bruges elleni 1–1 után a sport.pl egyébként egyik cikkének címében emelte ki, hogy „Sztanyiszlav Csercseszov okosabb, mint Mourinho”. Az edző azért kapott dicséretet, mert együtt élt a játékkal, és nem engedte be az orvosokat ápolni, amikor Jakub Rzezniczak a hajrában a földön maradt, a labdarúgót pedig gyors „gyógyulásra intette”.

„Figyelmesen néztem a mérkőzést, ismerem a játék biomechanikáját. Ha az orvosok akkor a pályára rohantak volna, középső védőnknek le kell jönnie, ami, még ha csak pillanatokra történik is, problémát okozhatott volna” – magyarázta a szituációt az előrelátó Csercseszov.

Mint ismert, José Mourinho, a Chelsea menedzsere augusztusban a Swansea elleni bajnoki után összebalhézott a csapat orvosi stábjával, mert szerinte túl gyorsan futottak be a pályára Eden Hazard-t ápolni. A népszerű orvosnő, Eva Carneiro azóta elhagyta a londoni klubot.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51