El: Nikolics nem érti, miért állt át a kontrára a Legia

2015.09.18. 09:21
Egygólos vereséggel kezdte a Nikolics Nemanja személyében magyar légióst is foglalkoztató lengyel Legia Warszawa a labdarúgó Európa-liga csoportkörét. A támadó úgy értékelte a dán Midtjylland vendégeként öngóllal elbukott mérkőzést, hogy azon csak az első félidőben játszottak jól, a szünet után viszont számára is érthetetlen okból taktikát váltottak.

„A meccs előtt úgy készültünk, hogy a dánoknak erősségük a pontrúgás – mondta Nikolics Nemanja, aki végigjátszotta a mérkőzést a vesztes együttesben. – Ebben valóban nagyon veszélyesek voltak, viszont akcióból nem tudtak hasonló zavart okozni. Mi az első félidőben közel jártunk a gólszerzéshez, a második felvonásban azonban már nem tudtunk azon a szinten teljesíteni. Nem tudom, hogy mi volt ennek az oka. Átálltunk a kontrákra, de így nem tudsz nyerni. A következő meccsekre ki kell javítanunk a hibáinkat. Amennyiben jól akarunk szerepelni az európai kupaporondon és meg akarjuk nyerni a lengyel bajnokságot, el kell kezdenünk győzni. Még nagyon sok meccs vár ránk a szezonban, azokon el akarjuk feledtetni a rossz periódusunkat.”
Nikolics Nemanja, aki végigjátszotta a mérkőzést a vesztes együttesben. – Ebben valóban nagyon veszélyesek voltak, viszont akcióból nem tudtak hasonló zavart okozni. Mi az első félidőben közel jártunk a gólszerzéshez, a második felvonásban azonban már nem tudtunk azon a szinten teljesíteni. Nem tudom, hogy mi volt ennek az oka. Átálltunk a kontrákra, de így nem tudsz nyerni. A következő meccsekre ki kell javítanunk a hibáinkat. Amennyiben jól akarunk szerepelni az európai kupaporondon és meg akarjuk nyerni a lengyel bajnokságot, el kell kezdenünk győzni. Még nagyon sok meccs vár ránk a szezonban, azokon el akarjuk feledtetni a rossz periódusunkat.”

Legfrissebb hírek

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
3 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
3 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
3 órája

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
4 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
5 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
5 órája