El: óriási fiesztába csöppentek otthon a Fradi-verők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 11:30
null
A Zeljeznicar-szurkolók nagyon várták a Fradi-verő csapatot (Fotó: <a href="http://www.klix.ba/sport/nogomet/manijaci-priredili-sampionski-docek-nogometasima-zeljeznicara/150717005#18">klix.hu</a>)
Meglepetés fogadta az éjszaka során hazaérkező Zeljeznicar labdarúgóit Szarajevóban a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén elért 1–0-s győzelem után.



A bosnyák fővárosba hajnali egy óra után hazaérő együttes játékosait a repülőtér előtt szurkolók egy csoportja várta, a szimpatizánsok rögtönzött bulit csaptak, és hosszasan éltették a budapesti „hősöket”. A Klix című honlap beszámolója szerint a labdarúgók igazi bajnokoknak járó ünneplésben részesültek, a tízperces fieszta során a játékosok és a stábtagok is beszálltak a szurkolók közé énekelni.

Eközben a Sport Centar nevű oldal a Zeljeznicar csodájáról írt, hiszen a bosnyák csapat volt az első, amely tétmeccsen győzött a Ferencváros új Üllői úti arénájában. A cikk a londoni és a szarajevói „kékek” között von párhuzamot, azaz a Chelsea-hez hasonlítja a Zeljeznicart – José Mourinho gárdája az új stadion első, felkészülési meccsén tudta megverni otthonában a Ferencvárost.

A Zeljeznicar–Ferencváros mérkőzést jövő csütörtökön 18 órakor rendezik Szarajevóban.

A szarajevói szurkolók nem fogták vissza magukat az első meccs után (Fotó: FK Zeljeznicar Facebook)
A szarajevói szurkolók nem fogták vissza magukat az első meccs után (Fotó: FK Zeljeznicar Facebook)

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FERENCVÁROS–Zeljeznicar 0–1 (Beganovic 90.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A másik magyar érdekeltségű El-mérkőzésen
Skonto Riga (lett)–DEBRECENI VSC 2
2

Legfrissebb hírek

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

A Ferencváros bejelentette Nagy Barnabás érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 16:07
Ezek is érdekelhetik