EL-sorsolás: az ukrán és orosz csapatok nem kerülhetnek össze

2015.02.27. 11:36
13 órakor tartják a labdarúgó Európa-liga sorsolását az UEFA nyoni központjában. Az alábbiakban a sorsolás legfontosabb tudnivalóit olvashatják, amelyekből többek között kiderül, hogy az orosz és ukrán csapatok nem kerülhetnek össze.

TUDNIVALÓK A SORSOLÁSRÓL
– nincsenek kiemelt csapatok, valamint azonos ország klubjai is összekerülhetnek a legjobb 16 között
– az UEFA határozatának értelmében orosz, illetve ukrán csapatok nem kerülhetnek össze, a döntés két-két gárdát érint (Oroszország: Dinamo Moszkva, Zenit Szentpétervár; Ukrajna: Dinamo Kijev, Dnyipro Dnyipropetrovszk)
– annak érdekében, hogy az említett csapatok elkerüljék egymást, először a Dinamo Kijev és a Dnyipro kapja meg ellenfelét
– elsőként a Dinamo Kijev nevét tartalmazó golyót helyezik el egy tálban, míg egy másik, az orosz csapatokat nem tartalmazó tálból sorsolják ki az ellenfelet, a két golyó ezután közös tálba kerül. Innen az elsőként sorsolt csapatok játsszák hazai pályán az első meccset. A folyamatot a Dnyipróval is megismétlik.
– a maradék 12 együttes nevét tartalmazó golyót egy tálban összekeverik, és a többi párosítást is kisorsolják. Az elsőként húzott csapat játszik először otthon, a második a visszavágón szerepel majd hazai pályán
– Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat pedig 19-én rendezik meg

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐ MEZŐNYE

Dinamo Moszkva (orosz)
Zenit Szentpétervár (orosz)
Besiktas (török)
Dinamo Kijev (ukrán)
Fiorentina (olasz)
Internazionale (olasz)
Ajax (holland)
Sevilla (spanyol)
Villarreal (spanyol)
Torino (olasz)
FC Bruges (belga)
Everton (angol)
Roma (olasz)
Napoli (olasz)
Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán)
Wolfsburg (német)

A nyolcaddöntő sorsolása 13 órától veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
3 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
3 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
3 órája

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
4 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
5 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
5 órája