El: „Más volt, mint a Manchester United ellen” - nyilatkozatok

2012.03.30. 00:25
Címkék
A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első felvonásán hazai pályán nyert minimális különbséggel 2–1-re a spanyol Atlético, a portugál Sporting és a holland AZ is, de a vereséget szenvedő német Hannovernek, a spanyol Valenciának és az ukrán Metaliszt Harkivnak semmiképpen sem kell lemondania a továbbjutásról. Nehezebb dolga lesz viszont a hazai pályán a Bilbaótól két góllal kikapó Schalkének.

„Csúcsformában voltunk ma – értékelt a lefújás után a holland AZ edzője, Gertjan Verbeek. – Teljesítettük azt, amit kitűztünk célul, azaz olyan eredményt értünk el, amely reményt ad a visszavágóra. Kár egy kicsit a kapott gólért, de erőnket mutatja a mi két szerzett gólunk, és az, hogy egyáltalán nem rohant le bennünket a Valencia. Elégedett vagyok, feltöltött bennünket ez a győzelem energiával, de hosszú még az út az elődöntőig."Gertjan Verbeek. – Teljesítettük azt, amit kitűztünk célul, azaz olyan eredményt értünk el, amely reményt ad a visszavágóra. Kár egy kicsit a kapott gólért, de erőnket mutatja a mi két szerzett gólunk, és az, hogy egyáltalán nem rohant le bennünket a Valencia. Elégedett vagyok, feltöltött bennünket ez a győzelem energiával, de hosszú még az út az elődöntőig."

„Nagyon akartuk azt a harmadik gólt – mondta mérkőzésük után Huub Stevens, az odahaza négyszer kapituláló Schalke edzője. – De nem szabad fejjel rohanni a falnak. Remélem, ebből azért tanultunk. Néhány játékosom ma nem hozta ki magából a százszázalékos teljesítményt, ezért kaptunk ki."

A Schalke sportigazgatója, Horst Heldt szintén a 2–2-es állás utáni nagy rohanásban látja a hibát: „Elveszítettük józanságunkat és szervezettségünket 2–2 után. Az ellenfél klasszis módjára kontrázott, mi pedig sok hibát követtünk el. Timo Hildebrand kiesése nem hiányzott, de a hétvégén már pályára léphet."

„Nem játszottunk végig jól, túl sok helyzetet hagytunk ki – mondta a holland támadó, Klaas-Jan Huntelaar, aki maga is tehetett volna ezt-azt a fentiek ellen. – Ellenfelünk elszántabb és taktikusabb volt ma, de nincs még vége, ha a visszavágón gyorsan betalálunk és nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, bármi megtörténhet. De ehhez sokkal jobban kell játszanunk."

„Teljesen más volt, mint a Manchester United ellen, most mi fordítottunk hátrányból, de sikerült felkelnünk, és ennek nagyon örülünk – mosolygott a kamerákba a lefújás után Iker Muniain, a negyedik Bilbao-gól szerzője. – Sok helyzetünk volt, és ha nem is mindig játszottunk jól, fizikailag jobban bírtuk, ezért kerültünk előnybe."

„Elkerülhető góllal kaptunk ki, ezért aztán mérges vagyok – így Mirko Slomka, a Madridban a 89. percben esett góllal kikapó Hannover trénere. – Mindig bosszantó, ha a mérkőzés végén vernek meg. Nem tagadom, gyengén kezdtünk, mert nagyon izgultunk, de aztán legyűrtük ezt az érzést. Pozitívum, hogy szereztünk egy gólt, nehéz lesz azonban a visszavágó."

„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk a második kapott gól miatt, hiszen azt hittük, hogy kihúzzuk már döntetlennel – füstölgött Ron-Robert Zieler, a németek kapusa is. – Nagyon erős ellenfélhez látogattunk el, és nincs még lefutva a párharc."

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
41 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
46 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája