El: Még nem találkoztam az Ajaxszal, várom a meccset - Ferguson

2011.12.16. 14:41
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót menedzsere örül neki, hogy az MU mestereként először találkozhat az Ajaxszal, amellyel az Európa-liga következő körének sorsolásán kerültek össze a „vörös ördögök”.

„Az Ajax jó csapat, még sohasem találkoztam vele európai kupasorozatban, nagyon várom a két találkozót" – mondta a skót mester, aki a jelek szerint már ráhangolódott az Európa-ligára.

Chris Smalling, a United védője szerint a csapat az Európa-ligában is kőkemény csatákra számíthat, nem veheti félvállról a sorozatot. „Nagyon csalódottak voltunk a BL-búcsú miatt, de az El mezőnyét végignézve rájöttünk, itt is nagyon nehéz feladatok várnak ránk, fantasztikus klubok szerepelnek a sorozatban. Az Ajax dicső múltú klub, érdekes meccseink lesznek ellenük" – mondta Smalling.

Az Ajax mostanában átláthatatlan klubvezetőségéből Henri van der Art nyilatkozott. „A szurkolóink örülhetnek, fantasztikus meccs lesz. A manchesteriek nagyon motiváltak, meg akarják mutatni, hogy fontos számukra az Európa-liga. Megvan a kölcsönös tisztelet, ennek a párharcnak a Bajnokok Ligájában kellett volna összejönnie, de így sem baj, legalább nő az Európa-ligatekintélye" – fogalmazott a holland szakember.

Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
5 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
50 perce

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
7 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
7 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
8 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
8 órája