El, G-csoport: ikszelt az Alkmaar, ismét kikapott a Malmö

2011.10.20. 21:09
Címkék
Nagyszerű hajrájának köszönhetően sikerült egy pontot otthon tartania az AZ-nek az Európa-liga 3. fordulójában. Így is elvesztette azonban első helyét a G-csoportban, ugyanis a Metaliszt Harkiv megverte idegenben a továbbra is nyeretlen Malmőt.

Az AZ a forduló előtt a csoport éléről vághatott neki az Austria Wien elleni mérkőzésnek, ennek ellenére az osztrákok szerezték meg a vezetést egy öngólnak köszönhetően, amelyet még az első félidőben megdupláztak a vendégek. Már úgy tűnt, hogy sima vendéggyőzelem fog születni, ám a hollandoknak sikerült még két gól szerezniük az utolsó tíz percben, így legalább az egyik pontot otthon tudták tartani.

A csoport másik találkozóján a még nyeretlen Malmö fogadta az ukrán Metaliszt Harkivot. A meccs első találatát a hazaiak szerezték, de a vendégek tíz perc múlva egalizáltak Cristaldo révén. Negatív hőssé is válhatott volna a gólszerző, hiszen pár perccel a gólja után kiállították, ám az emberelőny inkább a Malmőt zavarta meg, hiszen a Metaliszt még a félidő előtt megszerezte a vezetést, a második félidőben pedig még két gólt rúgva tette magabiztosabbá a győzelmét.

Összefoglaló cikkünket itt olvashatja.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MALMÖ (svéd)–METALISZT HARKIV (ukrán) 1–4
Malmö, Swedbank Stadion. V: Aydinus (török)
G: Hamad (22.), ill. Cristaldo (32.), Fininho (45+1.), Edmar (57.), Devics (74.)
Kiállítva: Cristaldo (Metaliszt, 37.)
AZ (holland)–AUSTRIA WIEN (osztrák) 2–2
Alkmaar, AZ Stadion. V: Tudor (román)
G: Hlinka (80. – öngól), Wernbloom (83.), ill. Marcelis (19. – öngól), Gorgon (29.)
Kiállítva: Moisander (AZ, 92.)
AZ ÁLLÁS
1. Metaliszt Harkiv 3 2 1 7–3 +4 7
2. AZ 3 1 2 7–4 +3 5
3. Austria Wien 3 1 1 1 5–5 0 4
4. Malmö 3 3 3–10 –7 0

 

Legfrissebb hírek

Így ünnepeltek a szurkolókkal az angol játékosok

Foci vb 2026
3 perce

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
17 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
20 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
42 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
45 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
45 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
46 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik