Európa-liga: Amikor leírnak minket, akkor támadunk fel - Szabics

2011.09.16. 09:51
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, Szabics Imre hiába szerzett vezetést a Sturm Graznak az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában, a Lokomotiv Moszkva végül nyerni tudott idegenben. A magyar támadó szerint jellemző a csapatra, hogy ha leírják őket, akkor utána magukra találnak.

„Két elkerülhető gólt kaptunk rögzített szituációkból, ezekre jobban figyelnünk kell a jövőben. Ilyen szinten nem lehet ehhez hasonló találatokat beszedni. Nem tudom, miért történt mindez. De örülök neki, mert amikor leírnak minket, akkor szoktunk feltámadni" – idézi Szabicsot a graziak hivatalos honlapja.

A Sturm vezetőedzője, Franco Foda szerint olyan szituációkból kaptak gólokat, amelyeket százszor is gyakoroltak az edzésen:

„Mindössze huszonöt percig játszottunk jól az első félidőben, sajnos nem tudtuk megszerezni a második gólt. Teljesen kiestünk az előre megbeszélt taktikánkból, aminek nem szabadna megtörténnie ilyen szinten. Százszor gyakoroltuk edzésen az olyan szituációkat, amiből a gólokat kaptuk. A szünet után túl sok passzt rontottunk el, és lassú volt a játékunk, úgy látszik, hogy nem tudunk kilencven percen keresztül még irányítani, és támadó focit játszani" – mondta Foda.

Legfrissebb hírek

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
11 perce

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
44 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
47 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája