MTI 2019.12.10 14:47 Frissítve: 2019.12.10 15:23

Sakk: elkezdődött a kieséses magyar bajnokság

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött kedden a kieséses magyar sakkbajnokság, a III. Hetényi Géza emlékverseny.

 

Nádasi Tamás, a versenynek otthont adó Magyar Sakkszövetség alelnöke az eseményen kiemelte, hogy a különleges lebonyolítás a legjobb formában lévő versenyzőnek kedvez, így nagyon fontos a pillanatnyi mentális és fizikai állapot is.

„Az biztos, hogy nagy küzdelmek várhatók. A magyar sakkozás fejlődés előtt áll, ezért is lényeges, hogy minél eredményesebbek legyünk. Köztudott, hogy szeretnénk 2024-ben sakkolimpiát rendezni, amihez kormányzati és budapesti támogatás is szükséges” – tette hozzá.

Nádasi Tamás díjat adott át Csák Jánosnak, aki az idei Európa-bajnokság feladványszerző versenyének a győztese lett segítőmatt kategóriában.

Csaba Árpád, a verseny támogatója elmondta, hogy a KO-bajnoksággal szeretnék ápolni Hetényi Géza emlékét, aki ifjúsági csapatban volt bajnok, és egész életében a sakk volt a legfontosabb számára. Kiemelte, a selejtezők nagyon izgalmasak voltak sok rájátszással, a tavalyi verseny pedig jól sikerült, éppen ezért hagyományt szeretnének vele teremteni.

A férfiaknál Almási Zoltán (2687 Élő-pont), a nőknél Gara Anita (2366) az első kiemelt.

A verseny szabályai szerint a játékosok oda-visszavágót vívnak normál időbeosztással, 1–1-es eredmény esetén rájátszás következik két rapid mérkőzéssel. Ha ez sem dönt, két villámparti következik, döntetlen esetén egy úgynevezett armageddon mérkőzést játszanak, ahol világosnak 5 perce van, sötétnek 4, de sötétnek a döntetlen is elég a továbbjutáshoz. A döntőkre december 19–22-én kerül sor.

2021.01.21 23:42:57

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az itáliai miliőt. Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Üresek a stadionok, üresek a lelkek.

2021.01.21 10:42:04

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„Értékelni kell és »jól tartani« azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek.”

2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.

2021.01.18 20:28:38

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia örök szerelmeseként is legfeljebb reménykedem: elég erős az öt karika ahhoz, hogy kötőanyag legyen ott, ahol minden szétesni látszik.

2021.01.18 10:59:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az egészséges élethez nem csupán a testmozgás szükséges. (x)

PR