Rögbi-vb: Mike Petri célja amerikai győzelmet ért az oroszok ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.15. 14:03
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság második fordulójában az amerikai válogatott hét ponttal nyert Oroszország ellen, amely ezzel a vereséggel mutatkozott be a tornán. Az Egyesült Államoknak az Írországtól elszenvedett vereség után sikerült javítania.

A vb egyetlen csütörtöki mérkőzésén a papírformából olyan sokat előzetesen nem lehetett megállapítani, tekintve, hogy az Egyesült Államok és Oroszország szorosan egymás mellett található az aktuális sportági világranglistán: előbbi a 18., utóbbi a 19. pozícióban.

Az orosz válogatott két büntetővel foglalta keretbe a mérkőzést – az elsőt három pontra váltó rúgójuk, Jurij Kusnarev tehetett volna ez ellen, de a folytatásban háromszor is hibázott –, közte viszont az amerikaiak termelték a pontokat. Mike Petri a 19. percben célt is vitt – a találkozó egyetlenjét –, Chris Wyles pedig három rúgást váltott pontokra: a célbónusz mellett két büntetőt. Orosz társához hasonlóan viszont ő is három büntetőt hagyott ki, és dropja sem volt sikeres. A vb-n ismét bebizonyosodott: a megszokottnál is több büntetőt hagynak ki a rúgójátékosok, márpedig az egyre kiegyenlítettebb erőviszonyok miatt ez sokkal inkább döntő lehet, mint korábban.

A célt szerző Petriről érdemes megjegyezni, hogy 27 évesen már a második világbajnokságon vesz részt, hazája egyik legjobbjaként légióskodott az angol élvonalbeli Sale Sharksban, jelenleg a nemzetközi mezőnyben is jegyzett walesi Newport Gwent Dragons alkalmazásában áll. Brooklyni születésűként nem a rögbi az egyetlen csapatsportág, amellyel kapcsolatban sokkal inkább az ó-, mintsem az újhazához húz a szíve, Petri a főiskolán egyszerre bizonyult talentumnak rögbiben és soccerben, utóbbi a tengerentúlon a labdarúgás neve.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Oroszország–Egyesült Államok 6–13 (3–10)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
1 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
1 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
2 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik