MotoGP: Bagnaia egymás után másodszor győzött, Bastianini a dobogón

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.09.19. 16:28
null
Bagnaia ismét futamgyőzelmet ünnepelhetett (Fotó: AFP)
A nagy csata elmaradt, Francesco Bagnaia remek rajtjával és első köreivel megnyerte a San Marinó-i Nagydíjat. Ahogy az várható volt, legnagyobb ellenfele Fabio Quartararo volt, de a francia más későn érte utol a ducatist ahhoz, hogy támadást tudjon indítani. A nap meglepetése az újonc Enea Bastianini, aki az utóbbi két futamon egyre közelebb és közelebb volt a mezőny elejéhez, most pedig újabb szintet lépett előbbre, mindezt egy kétéves motoron.

 

 

Francesco Bagnaia a harmadik körben már másfél másodperccel vezetett csapattársa, Jack Miller és 2.6-tal Fabio Quartararo előtt, aki addigra hámozta át magát a később elcsúszó Jorge Martínon. Egy ideig úgy tűnt, hogy Pecco teljesen kimotorozhat a képből, a kilencedik körben már 2.7 mp volt az előnye, ami jó ideig stagnált is.

Miller azonban egyre többet hibázott, majd tizedekkel ugyan, de lassulni kezdett, így Quartararo átvette a második helyet a 14. körben és Bagnaia nyomába eredt.

A futam utolsó harmadában az történt, amit az FP4 során is láthattunk, használt gumin a világbajnoki éllovasnak volt jobb a tempója. Az utolsó előtti körben már ott volt Bagnaia nyakán, de támadást nem tudott indítani, mert a hármas szektorban, a pálya gyors részén a ducatis látványosan gyorsabb volt.

Négy futammal a vége előtt 48 pont választja el egymástól őket, miután Pecco ma újabb 5 pontot faragott le a hátrányából.

A 16. körben Bastianini megfutotta a futam leggyorsabb körét, amit a következő körben tovább javított, így a versenyben futott leggyorsabb kör rekordját most ő jegyzi.

Bestia „pillanatok alatt” faragta le a hátrányát Miller mögött, akitől a 19. körben el is vette a harmadik helyet.

Miller ezután a mögöttük haladó boly ölébe zuhant, az utolsó körben Marc Márquez és Joan Mir is megelőzték az ausztrált.

Az Espargaró-testvérek csatáját ezúttal Pol nyerte, a legjobb KTM-es ismét Brad Binder lett.

A szabadkátyás Michele Pirro 11-ikként pontszerző helyen, ahogy a hondás tesztpilóta Stefan Bradl is 14-ikként.

További részletek és nyilatkozatok hamarosan!

MotoGP, San Marinó-i Nagydíj (27 kör, 114,102 km)
1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 41:48.305 perc
2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 0.364 másodperc hátrány
3. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 4.789 mp h.
A pontverseny állása 14 futam után (még 4 van hátra): 1. Quartararo 234 pont, 2. Bagnaia 186, 3. Joan Mir (spanyol, Suzuki) 168

A teljes eredmény itt található.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik