Autósport: Szabó Zsolt lett Nagy Dániel utódja Micheliszéknél

Vágólapra másolva!
2019.08.01. 17:40
Csütörtök délelőtt jelentette be a TCR Europe kupasorozatban szereplő, Michelisz Norbert által alapított M1RA istálló, hogy Nagy Dániel távozik a csapattól, s délután már az is kiderült, hogy Szabó Zsolt lesz az utódja.

Nagy tizenkét versenyhétvégén szerepelt a TCR Európa-kupában, illetve szabad kártyásként a túraautós világkupa-sorozatban, ezeken összesen nyolcszor állt dobogóra a csapat színeiben. 2018-ban a WTCR legjobb szabad kártyás versenyzőjének választották, míg az Európa-kupában az összetett 5. helyén zárt.

A 21 éves versenyző másfél évig volt az istálló versenyzője, s az előttünk álló hétvégén a németországi oscherslebeni futamra már nem is utazott el a csapattal.

Helyettesét gyorsan meg is találta a M1RA, a 23 éves Szabó Zsoltnak az összes szükséges papírját sikerült elintézni, többek között kiváltották a nemzetközi versenyzéshez szükséges vezetői licencét is, amely ebben az évben nem volt akítv, mivel Szabó idén nem tagja egy versenysorozatnak sem.

„Kevesebb mint 24 órával az Oscherslebenben sorra kerülő első szabadedzés előtt érkezett meg a hivatalos értesítés arról, hogy elhárult az akadály az indulása elől” – áll az istálló hivatalos honlapján található közleményben.

 


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik