Budapest, sportfőváros – Szöllősi György jegyzete
Nincs új a nap alatt! Amikor azt mondjuk, hogy a stratégiai ágazatként kezelt magyar sport támogatása egyszerre jelenti a Testnevelési Egyetem fejlesztését, a szerencsejáték-bevételek egy részének visszairányítását a sportba, a világversenyek idehozatalát, a nagyarányú létesítményfejlesztést, az iskolai testnevelés prioritássá tételét, az egyetemi sport támogatását, a nemzeti identitás erősítését, nos, akkor mindezt szinte szó szerint elmondhatnánk az első világháborút követő, száz évvel ezelőtti törekvésekről ugyanúgy, ahogyan a közvetlen közelmúlt sportpolitikájáról.
Bizony, a tavalyi atlétikai vb-re megújult TF-sportközpont akkor világszenzációt jelentő innovációként főiskolával és sportkórházzal együtt egy évszázada jött létre. 1925-ben alapította gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, akinek nevéhez nem csak a trianoni határokon kívül maradt egyetemek munkájának itthoni folytatása, a tanyasi, falusi elemi népiskolák ezreinek a megépítése, Szent-Györgyi Albert hazacsábítása és a Nobel-díjig vezető kutatásainak támogatása, a külföldi Collegium Hungaricumok rendszerének kiépítése fűződik, de sok más érdeme mellett a testnevelés és sport ügyének fölkarolása is.
A lóverseny bevételeinek adóját az általa szorgalmazott törvény a sportba irányította, és a nehéz gazdasági helyzet ellenére akkor épült ki az üzemi, vállalati, sőt, az egyetemi sportlétesítmények sora, száz és száz modern sporttelep a magyar városokban. De ennek a koncepciónak a mentén rendeztük meg az első úszó Európa-bajnokságot is 1926-ban, amelyet követően éppen úgy nagyszerű új, fedett uszoda épült (Hajós Alfréd tervei alapján, a ma már a nevét viselő komplexum első elemeként), ahogyan a 21. században pedig megrendeztük az első magyarországi vizes vb-t és megépítettük a Duna Arénát. De könnyű a párhuzamot felfedezni abban is, hogy az Eb apropóján nemcsak itt alakult meg, hanem két évtizedig itt is működött az úszósport európai szövetsége, a LEN, napjainkban pedig éppen a világszövetség, a World Aquatics költözködése zajlik Budapestre (a minap már meg is nyílt az első, mintegy harminc embert foglalkoztató iroda, amit edzőközpont építése is követ majd).
Csisztu Zsuzsa kolléganőnk mai címlapsztorijából az is kiderül, hogy volt itt például a birkózók nemzetközi főhadiszállása is a múlt század első felében. És napjainkban éppen felpörögni látszik egy hasonló folyamat, amelynek révén másik sikersportágunk, a kajak-kenu világközpontjának Budapestre költözését is bejelentették a minap. A trianoni kataklizma után a gazdasági, katonai, politikai sikerek rövidtávú esélye nélkül, egy edzettebb, műveltebb, erkölcsösebb, képzettebb – ma talán úgy mondanánk: versenyképesebb – fiatalság reményében összpontosított az ország a kultúra és a sport értékeinek gyarapítására, amely folyamatban cél volt sportnagyhatalommá válni, nemzeti stadiont létesíteni, végül olimpiát rendezni. Utóbbi kettőt a történelem vihara elsodorta, pedig 1936-ban már harmadikok voltunk az olimpiai éremtáblázaton, két év múlva futball vb-döntőt játszottunk… A kommunizmus és a posztkommunizmus csődje után újra nekiveselkedtünk, immár megépült a nemzeti stadionunk és olimpiai létesítményeink is, megint világversenyek sorát hozzuk ide, és ismét egyre több nemzetközi sportszervezetet…
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
