Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

HA ÉLHETÜNK a szakzsargonnal, „jókat mondott” lapunknak adott interjújában Sándor Tamás, a debreceni futball legendája, akit a közelmúltban a szurkolók a valaha volt legjobb Loki-labdarúgónak szavaztak meg. Több gondolatát is ki lehetne ragadni, magam azt választom, amit arra a kérdésre felelt, hogy lesz-e valaha a Debrecen vezetőedzője.

„Szerintem ennek már nincs realitása – válaszolta. – Már csak azért sem, mert más irányba indult a debreceni labdarúgás. Egyre kevesebb a magyar a klubnál, évről évre cserélődnek a tulajdonjogok, hányadrészek, nemcsak én, a városban a legtöbben nem értik, mi zajlik a Lokinál. A jelenlegi tulajdonosoknak az én nevem már semmit sem mond. A mi időnkben Szima Gábor volt a klub első embere. Ő volt az utolsó mohikán, aki a saját pénzét tette a futballba.”

Nem hittem, hogy valaha még nosztalgiázni fogunk az ezredforduló magyar futballja után, de van valami Sándor Tamás szavaiban. Az ő idejében jórészt helyi kötődésű játékosokból állt össze a 2005 és 2014 között hétszer bajnoki címet nyerő együttes, a klubot pedig olyan helyi vállalkozó irányította, aki nemcsak imádta a futballt és a csapatot, hanem a jó gazda szemével figyelt is rá. A Loki háza táján mostanában valóban más szelek fújnak. A csapat majdnem kiesett, a magyar játékosok száma csökken, a város futballszerető közönsége pedig egyre inkább elveszíti a fonalat, hogy ki is irányítja valójában a klubot. Az újabb külföldi tulajdonos, a spanyol-amerikai hátterű Five Eleven Capital holding vagy éppen a szóbeszédben felbukkanó más befektetők nem kötődnek a városhoz, a klub múltjához, így a legendák neve is megkopik.

Sándor Tamás is már csak külső szemlélő. A szurkolók még skandálják a nevét, ám a klubvezetőknél fel sem vetődik, hogy a kispadra ültessék. Ő pedig nem az a típus, aki előtérbe tolakszik, nem ajánlkozik – de úgy érezzük, ha hívnák, nem futna el a feladat elől. A jelenlegi tulajdonosok számára ő már csak egy név a múltból, nincs helye az új, globalizált ­DVSC-ben.

Ha már Szima Gábor is a szerencsejáték-iparban volt érdekelve egykor, Martin Scorsese Casino című filmklasszikusának záró jelenete jut eszembe, amikor Robert De Niro karaktere a régi és új Las Vegast veti össze: „A város már sose lesz a régi. Jöttek a mamutcégek, ma úgy néz ki az egész, mint Disneyland. Régen az osztók tudták a nevedet, mit iszol, mit játszol. Ma meg egy taknyos nyikhaj az ajtóban a társadalombiztosítási számodat kéri…”

A kérdés már nem az, lesz-e valamikor Sándor Tamás a DVSC vezetőedzője, hanem az, hogy lesz-e még olyan Loki, amelyben egyáltalán felvetődhet a neve.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!