Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

SOKKÉNT ÉRTE a Barcelona-drukkereket a hír pénteken, amely szerint a spanyol válogatott, Európa-bajnok szélsőklasszis, Nico Williams mégsem igazol csapatukhoz ezen a nyáron, helyette 2035-ig meghosszabbította szerződését nevelőegyesületével, az Athletic Bilbaóval. Miközben a katalánoknál közellenség, Baszkföldön hűségéről tanúbizonyságot tevő hős lett belőle, aki persze még mindig kivásárolható kontraktusából, de 2026 nyarától csak 100 millió euró ellenében, amivel már a Bilbao is jól járna. Úgy tűnik, pont került a nyár eddigi legizgalmasabb átigazolási drámájára, de érdemes körüljárni a témát, hiszen az indulatok továbbra is forrnak, s egyáltalán nem tiszta, bárkinek is teljes mértékben igaza van-e, hiszen ahogy semmi, úgy ez a történet sem csak fekete és fehér.  

A sztori elejéhez tavaly nyárig kell visszamenni. Nico Williams gólt szerzett az Anglia elleni Európa-bajnoki döntőben, majd fel is ülhetett a kontinens trónjára a spanyol válogatottal, miközben az egész tornán elképesztő összhangban játszott együtt a katalánok 17 éves szupertehetségével, a legjobb fiatal játékosnak választott Lamine Yamallal. A két szélső nemcsak a pályán, azon kívül is megértette egymást, barátokká váltak, így a Barcelona tinije hazatérve el is kezdett lobbizni érte, hogy csapata szerződtethetné kedvencét, Williamst. Noha tudjuk, milyen gyerekes, amatőr döntések révén került ismert anyagi helyzetébe az elmúlt években a Barca, ekkora transzfert a Joan Laporta irányította vezetőség sem alapozna szupersztárja két szép szemének csillogására, viszont tényleg volt az Athletic Bilbao szélsőjének szerződtetésében ráció, hiszen akkor még úgy tűnt, a brazil Raphinha hosszú távon nem képes beváltani a hozzá fűzött reményeket, az akkor újonnan érkező Hansi Flick vezetőedzőnek pedig szüksége volt a bal oldalon egy területbe indulni képes, jól egy az egyező támadóra. Miközben Flick bizalmát látva Raphinha végül maradt, s később élete legjobb, Aranylabdára is esélyes idényét produkálta, addig Williams hiába játszadozott el a katalánokhoz való aláírás gondolatával, végül úgy döntött, hűséges marad Baszkföldhöz, s legalább még egy idényt eltölt az Athleticnél. 

Mellékszál, hogy bár valódi szüksége nem volt rá, a Barcelona tavaly 62.5 millió euróért szerződtette a tízes szerepkörben, tehát Williamstől eltérő poszton játszó Dani Olmót, akinek regisztrálásával két különböző időszakban is heteken át szenvedett – ez utóbbi még fontos a történet szempontjából.  

Joan Laporta klubelnök sportigazgatójával, Decóval karöltve ezzel felelőtlen döntést hozott, mégis jól jött ki belőle, hiszen a csapat az idén spanyol bajnok lett, a BL-ben pedig az elődöntőig menetelt, így a problémákról kevesen beszéltek. Bár az előbbi igyekszik folyamatosan nyugtatni a szurkolókat, hogy a klub anyagi helyzete stabilizálódik, ez valójában csak részint van így, hiszen folyamatosan tologatja maga előtt az újabb, egyre nagyobb hiteleket, miközben sorozatosan nem sikerül megfelelnie – az egyébként valóban túlzóan szigorú – pénzügyi szabályoknak a La Ligában. A Flick által nem kért, mégis méregdrágán megkapott Olmo esetében is láthattunk múlt nyáron egy regisztrációs gondot: a katalánok végül csak Andreas Christensen súlyos sérülése miatt tudták időben, már a bajnokság közben keretükbe nevezni a spanyol középpályást. Egészen addig annak is fennállt a veszélye, hogy Olmo ingyen távozik hetekkel azután, hogy 60 millió eurónál is többet fizettek érte… Persze ez a dráma még a télen is folytatódott, a Barcelona ügyvédeinek akkor is nagyot kellett „játszaniuk” ahhoz, hogy Olmo a tavaszi szezonban is pályára léphessen. Hogy miért fontos mindez? Nos, ez a hercehurca bizony alaposan befolyásolta Williams és az Athletic Bilbao idén nyári cselekedetét… A történet itt válik igazán érdekessé, úgyhogy nézzük meg alaposan az eseményeket két különböző szemszögből. 

A Barcelona ebben az idényben átlépte az egymilliárd eurós bevételt, amit Laporta klubelnök büszkén újságolt el a szurkolóknak, persze arról már nem számolt be, hogy a kiadások is kis híján megütötték ezt az álomhatárt. A következő anyagi örömhír az volt a katalán drukkerek számára, hogy az elmúlt évek tiltásait követően a klub végre megfelelt a La Liga 1:1-es szabályának, ami annyit tesz, hogy ezentúl amint elad valakit a csapat, a befolyt vételár és a korábbi fizetése száz százalékát új játékos vásárlására fordíthatja – ezt az elmúlt időszakban csak az adott összeg felével tehette meg. Ez mind szép és jó, ugyanakkor Javier Tebas ligaelnök ennek bejelentésekor azt is megjegyezte, a Barcelona még ezzel együtt sem áll úgy, hogy jelen körülmények között egyből be tudja regisztrálni a szerződtetni kívánt Williamst, szóval valakit pénzzé kell tennie hozzá. Persze volt és van is szó lehetséges távozókról, de mivel Frenkie de Jong hamarosan aláír, olyan labdarúgó nincs eladólistán, akiért jelentős összegre számíthatna a klub. Laporta ennek ellenére eltökélt volt Williams szerződtetése kapcsán, úgy gondolta, szüksége van rá a csapatnak, jól mutatna a kezdőben, erőt fitogtathatna a megvételével, ráadásul Yamalt is boldoggá tenné. Nos, itt jön a képbe az érem másik oldala, az, hogy mi történt eközben Baszkföldön. 

A Bilbaónál nevelkedő Williams már tavaly nyáron is beszélt róla, hogy egyszer szívesen lenne a Barcelona játékosa, ezen a nyáron pedig ki is jelentette, hogy el tudja képzelni magát a katalánoknál, s a hozzá közel állóktól is csak megerősítő információk érkeztek az esetleges váltással kapcsolatban. Ezt a narratívát erősítette, hogy a futballista állítólag maga mondott nemet a Bayern München megkeresésére, a szurkolók pedig még a róla készült utcai festményeket is megrongálták, mondván, ő már a Barcelonához tartozik. A teljes spanyol és világsajtó, de még a Barca is készpénznek vette, hogy Williams hamarosan csatlakozik a katalánokhoz, amikor pénteken először a közösségi médiában jelent meg a hír: a 22 éves játékos 2035-ig hosszabbított. No, de mi lehet a döntés hátterében? A spanyol sajtóhírek arról árulkodnak, hogy a szélső és ügynöke biztosítékot kért a Barcelonától arra vonatkozóan, hogy nem fordul elő az, ami Olmóval tavaly nyáron, vagyis nem csak a vakszerencsén – már ha egy sérülést lehet így nevezni – múlik majd a regisztrációja, hanem annak időben történő sikerességét a megállapodásba is beiktatják. Erre Laportáék állítólag nem voltak hajlandók, sőt, még fel is háborodtak, hogy a játékos nem bízik eléggé a csapatban. Persze hogy ez-e az igazság, vagy az, hogy Williams csak arra utazott, új szerződéshosszabbítása immár tízmillió eurót tartalmazzon évente a baszkoknál, hiszen mindvégig maradni akart, jó eséllyel sosem derül ki, de a két lehetséges valóság között elég nagy különbség van, biztosan egyik félre sem mutogathatunk. 

Nico Williams most a Barcelona-szurkolók első számú közellensége, miközben megint nem a szép köntösbe csomagolt, erősen igaztalannak tűnő kijelentéseket sorra halmozó Joan Laporta klubelnök húzza a rövidebbet. Lehet, hogy a szélső végig Baszkföldön akart maradni, lehet, hogy valóban úgy érezte, eljött a váltás ideje, aztán meggondolta magát, s az is lehet, hogy az utolsó pillanatban fontosabb volt számára a klubhűség, mint a trófeák száma, de az biztos, hogy semmilyen hivatalos megállapodást nem szegett meg, csak hozott egy döntést. 

A Barca-drukkerek ezzel persze nem értenek egyet, ahogy a klub sem, amely állítólag annyira megsértődött, hogy immár soha többet nem tesz ajánlatot a játékosért. Laporta mohóságát azonban jól jelzi, annak ellenére, hogy az előző idényt látva Williams sem tűnt elengedhetetlen, létfontosságú igazolásnak ezen a nyáron (pláne ebben az anyagi helyzetben), nem képes lenyelni a pirulát, s sajtóhírek szerint máris új szélső után néz: felvetődött a liverpooli Luis Díaz, a Manchester Unitedtől távozni készülő Marcus Rashford, de még a Real Madridban futballozó Rodrygo neve is. Úgy tűnik, az elnök és Deco valakit mindenképp venne, és bárki lesz is az, a csapatba majd nem nekik, Flicknek kell beillesztenie. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!