Közel félmillióan vettek részt a Magyar Diáksport Napján

Vágólapra másolva!
2024.09.27. 16:39
Fotó: Magyar Diáksport Szövetség/Facebook
Közel félmillióan vettek részt a húszéves jubileumát ünneplő Magyar Diáksport Napján, amely 2015 óta Európai Diáksport Nappá bővült.

Hagyományosan szeptember utolsó péntekén zajlik a diáksport ünnepe, amelyet élménysporttal ünnepelnek a hazai általános és középiskolákban. Az idén részvételi csúcs született, mivel közel félmillió diák vett részt országszerte 1400 iskolából a sportprogramokon, nemzetközi szinten pedig 43 országból 2.8 millióan.

A mozgásprogramok tetszés szerint alakíthatók az iskolák lehetőségeihez, igazodva a helyi sportinfrastruktúrához, az iskola elhelyezkedéséhez, illetve eszközparkjához. Az egyetlen ajánlott programelem csupán az adott évnek megfelelő méter, vagyis idén a 2024 méter lefutása. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az iskolákban ne csak testnevelésórán és a délutáni sportfoglalkozások alkalmával mozogjanak a gyerekek, hanem az egyéb tanórákon is, akár beépítve az oktatásba, akár fejfrissítők formájában. Ez volt a célja az idei különleges közösségi kezdeményezésnek is, amely egy közös belemelegítő tánc formájában valósult meg. Az MDSZ élőben közvetítette Facebook-oldalán a Dunakeszi Diáknegyedben megrendezett központi esemény bemelegítő táncát, s ebbe tudtak bekapcsolódni országszerte az iskolák és osztályok.

A Dunakeszi Diáknegyedben, a IV. Béla Gimnáziumban és a Lányi Ferenc Technikum és Szakképzőben zajló kiemelt eseményen aktívan részt vett Gulyás Michelle, Párizs öttusázó olimpiai bajnoka, és együtt táncolt a diákokkal Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár is. A jubileumi eseményt Schmitt Pál fővédnök nyitotta meg, és a résztvevő olimpiai bajnokok sorát gazdagította Gyurta Dániel is.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke közölte, büszkék rá, hogy az ő kezdeményezésükből valósulhatott meg Európa legnagyobb közösségi sporteseménye.

„Óriási élmény volt látni itt helyben is a több mint 500 sportoló fiatalt, és bízunk benne, hogy a mozgás és a közösség élménye ahhoz a több tízezer gyerekhez is eljutott ma, akik online kapcsolódtak be a programunkba” – idézte az elnököt az MDSZ közleménye.

A Magyar Diáksport Napján részt vevő, és az aktivitásokról beszámolót feltöltő iskolák között az MDSZ értékes sportszerutalványokat sorsol ki.

 

Legfrissebb hírek

„Visszakerült arra a polcra a sportág, amelyet megérdemel” – Balogh Gábor, a Magyar Öttusaszövetség elnöke

Egyéb egyéni
2024.12.12. 15:41

Öttusázókat köszöntöttek az NSÜ székházában

Egyéb egyéni
2024.11.09. 07:00

Öttusa: az akadály a lehetőség Balogh Gábor szerint

Utánpótlássport
2024.09.18. 09:02

Gulyás Michelle élt egy először elveszített lehetőséggel – Balogh Gábor

Párizs 2024
2024.08.15. 14:37

Balogh Gábor szerint 2024 volt a magyar öttusa éve

Párizs 2024
2024.08.13. 14:27

„Az olimpián olyan rutinos versenyzőkre van szükség, mint Gulyás Michelle" – Balogh Gábor a kiválasztásról

Egyéb egyéni
2024.07.02. 11:12

Ők nyerték a K&H mozdulj! az év tesitanára országos díjakat

Egyéb egyéni
2024.06.20. 16:18

Folyamatosan növekszik a diákolimpia résztvevőinek száma

Egyéb egyéni
2024.05.24. 10:30
Ezek is érdekelhetik