Értékes aranytartalék – száz éve született Gellér Sándor
Elöljáróban szögezzük le: Gellér Sándor hallatlanul balszerencsés kapus, az Aranycsapatban Grosics Gyula tartalékjaként számított rá Sebes Gusztáv szövetségi kapitány. A szakvezető elsősorban azért szavazott a Fekete Párducra, mert kifutásai után lábbal számos helyzetben mentette meg csapatát a góltól. Sebes a negyedik hátvédnek tartotta. „Sinyó” – csapattársai így hívták – abban is kimondottan peches volt, hogy bár helyet kapott az 1952-es helsinki olimpiai és az 1954-es svájci vb-keretben, nem lépett pályára.
Az Aranycsapat a klasszikus összeállításban Svájc ellen állt fel először 1952. szeptember 20-án Bernben a Wankdorf-stadionban, és 4:2-re győzött, a korszakot az 1956. október 14-én Bécsben az osztrákok elleni 2:0-s siker zárta le. A válogatott – fogalmazzunk úgy – tágabb környékén 12 kapus fordult meg, a Grosics mögött lejátszott mérkőzések számát tekintve Gellér Sándor, de a pályán töltött percek alapján Fazekas Árpád a második.
Miután Püspökladányból a fővárosba került, az 1947–1948-as idényben 28 alkalommal kapott lehetőséget, még az 1956-os félbeszakadt kiírásban is 18 alkalommal állt a kapuban, csupán az 1955-ös idénye „lyukas”, el volt tiltva, a Vörös Lobogó kapuját Fazekas Árpád védte.
Gellér első bajnoki címét (1951) úgy szerezte meg a Bp. Bástya, hogy tavasszal 11 győzelem, egy vereség és egy döntetlen volt a mérlege, végül négy ponttal előzte meg a Bp. Honvédot. Csupán a Bp. Dózsától kapott ki 1951. március 11-én a Megyeri úton 2:1-re. A Népsport a kapusról ezt írta: „Gellér kitűnően védett, egyik gólról sem tehet.” Az NS idény végi elemzésében szerepelt egy érdekes mondat: „A játékosok tisztában voltak azzal, hogy a sportpályán egy fegyveres alakulatot, az Államvédelmi Hatóságot képviselik, és ez a felelősségérzet bizonyos mértékig gátlólag hatott. A kezdeti elfogódottságot azonban a Bp. Bástya egyre jobban levetkőzte.” Értsük, ahogy akarjuk… A kapus nevével az idényben 25 alkalommal kezdődött az összeállítás.
Két évvel később (1953) ugyancsak Puskásékat előzte meg három ponttal a Lobogó, Gellér mind a 26 meccsen védett. Csapata főleg azzal került az élre, hogy a londoni 6:3-as diadal után mindhárom mérkőzését megnyerte, a Bp. Honvéd viszont a három találkozója közül csak egyen győzött, kettő döntetlent hozott. Érdekes, hogy ezen a három meccsen a Bp. Vörös Lobogó gólaránya 19:6, a Bp. Honvédé 4:0. Sinyó hozzátette a magáét az elsőség kivívásához, Sztálinvárosban 4:2-nél ziccert hárított.
Gellér a harmadik bajnokságát 1958-ban nyerte meg, noha ebben az idényben már ritkábban jutott szóhoz (hat alkalommal), Bártfai Róbert vette át a helyét. Az MTK egy ponttal előzte meg a Honvédot, az utolsó körben a kék-fehéreknek mindenképpen nyerniük kellett az Újpesti Dózsa ellen, Bukovi a rutinos Gellérnek szavazott bizalmat, nem véletlenül: „Most is annak a biztos kezű kapusnak bizonyult, mint legutóbb a Ferencváros ellen.” Na de hogyan teljesített az FTC elleni 2:1 alkalmával? Íme: „Gellér nagy nyugalommal őrizte kapuját. Szünet után többször nagyszerűen lépett közbe, főleg a szögletrúgásokat húzta le jó érzékkel.” A Dorog ellen 1952. június elsején 3:2-re megnyert MNK-döntőben „végig hibátlanul védett”.
Nem volt még magyar bajnok, amikor Sebes Gusztáv felfigyelt a teljesítményére, igaz, a fellelhető írásokban rendre a „tartalékkapus” elnevezéssel jelölte státusát. Nyolc válogatottságán csupán háromszor kezdett. Első meccsét a nemzeti együttesben Albánia ellen játszotta, a 73. percben állt be Grosics helyére, nem is kaphatott más értékelést a 12:0-ra megnyert találkozón: „Rövid ideig védett, alig volt játékban.”
Említésre méltó, hogy az Évszázad mérkőzésén a 78., az 1954-es budapesti visszavágón (7:1) a 77. percben állt be, mindkétszer Grosicsot váltotta. A Népstadionban a találkozón labdaszedő volt fia, ifj. Gellér Sándor, a későbbi kiváló kosaras is. Érdemesebb azok közül a találkozók közül felidézni néhányat, amelyeken kezdett. Az 1956-os magyar–jugoszláv Európa-kupa-mérkőzés (2:2) után ezt írta az NS: „Gellér néhány esetben, főleg az I. félidőben, kitűnően lépett közbe. Akadt néhány bravúros kifutása is. A II. félidőben már nem volt eléggé magabiztos, kétszer kiejtette a labdát.” Ugyancsak a Népstadionban, három héttel később a csehszlovákok Ek-találkozón 4:2-re győztek, a kapus felemás kritikát kapott: „A síkos talaj, a csúszós labda alaposan megnehezítette a dolgát. Néhányszor kiejtette a labdát, de voltak biztos hárításai is. A gólokat nem háríthatta el.”
Utoljára a legjobbak között Belgium ellen bemutatkozó, ám egy rúgást követően megsérülő dorogi Ilku István helyére állt be a 39. percben. Ekkor Magyarország 3:1-re vezetett, a félidő állása is ez volt. Ám az NS szerint „a jobb erőnlét döntött”, a hazaiak fordítottak, 5:4-re győztek, a cserekapus sem kapott jó kritikát: „Gellér már korántsem védett olyan biztosan, mint Ilku. Bár volt néhány szép védése, de a második és a negyedik gólt védenie kellett volna. A második gól előtt ki kellett volna jönnie a kapuból, a negyediknél túlságosan korán vetődött.” Ez volt Sebes utolsó előtti válogatott mérkőzése a kispadon, az utolsót megelőzően már nem számolt Gellérrel, ahogyan a következő szakvezető, Bukovi sem.
Ám történt valami, ami nem a labdarúgással kapcsolatos, Sebes mégis képtelen volt napirendre térni fölötte. Már a futballisták is a bőrükön érezhették, hogy az elvesztett 1954-es vb-döntő után a vámosok nem fordítják el a fejüket a határon. Az értékesítésre behozott különböző cikkek eladását eladdig mindenki úgy fogta fel: Magyarországon amatörizmus van, a seftelésből befolyó pénz a jövedelemkiegészítés. Bécsben Schwarcz Sándor üzletember látta el áruval a magyarokat, amit buszon csempésztek az országba. A B-válogatott – amelyben Gellér védett – 1954. november 13-i, az osztrákok ellen 3:1-re megnyert bécsi mérkőzése után a játékosok szálláshelyére küldte a cuccot, ám az ipari mennyiségű nejlonharisnyát lefülelték, amikor a határra érkezett. A busz sofőrje az eljárás során bevallotta, az árut Gellér és az itthon lévő Grosics rendelte meg. Mindkét kapust eltiltották, utóbbit meg is hurcolták. Az MTK-kapus hattyúdalát az 1958–1959-es idény jelentette: az ezüstérmet hozó idényben 24-szer jutott szóhoz.
Gellér Sándor aktív pályafutása után edzőségre adta a fejét, ám nem ért el nagyobb eredményt. Hetvenegyedik életévében, 1996. március 13-án hunyt el.
Akkoriban számos futballistát állított Sebes az Aranycsapatba. Gellér Sándor, Börzsey János, Várhidi Pál, Szojka Ferenc, Tichy Lajos, a sor folytatható. Ők voltak a tartalékok.
A nélkülözhetetlen aranytartalékok.
 Született: 1925. július 12., Vesszős (Románia) |
