Japán hibákkal „segített”, Kína nyerte meg a férficsapatversenyt

Vágólapra másolva!
2011.10.12. 17:07
null
Kína sorozatban az ötödik csapat-világbajnoki címét szerezte (Fotó: Reuters)
Címkék
Kína tornászválogatottja nyerte meg a férficsapatversenyt a tokiói világbajnokságon, rendkívül fontos presztízsgyőzelmet aratva ezzel legnagyobb riválisa, a 2. helyen végző japán együttes és a 3. Egyesült Államok fölött.

Az újabb aranyéremmel sorozatban ötödik csapat-világbajnoki címüket begyűjtő kínaiak a selejtezők során kifejezetten bizonytalanul tornáztak, de a döntőben megmutatták valódi tudásukat, és több mint két pontot vertek a hazai csarnok előnyét élvező japánokra. Az amerikaiak – akiknek a női csapata kedden nagyon magabiztosan szerezte meg az elsőséget – 2003 óta először ünnepelhettek érmet a férficsapatversenyben.

A kínaiak a selejtezőkön a japánok és az amerikaiak mögött végeztek, és a döntőben is egy ideig „meglapultak" a harmadik helyen – aztán nyújtón és talajon parádés gyakorlatokkal vették át a vezetést. A japánok ráadásul „besegítettek" – világklasszisuk, Ucsimura Kohei a legrosszabbkor hibázott, és néhány további hibával el is szálltak a házigazdák aranyesélyei. Az ezüstöt azért megszerezték – ha egy századdal is...

TORNA-VB

Férfi csapatverseny, a végeredmény: 1. Kína (Csou Kaj, Feng Csö, Csang Cseng-lung, Csen Ji-ping, Teng Haj-pin, Jen Ming-jung) 275.610 pont, 2. Japán (Okigusi Makoto, Ucsimura Kohei, Jamamuro Kodzsi, Kobajasi Kenja, Tanaka Kazuhito, Tanaka Juszuke) 273.093, 3. Egyesült Államok (Jonathan Horton, Danell Leva, Steven Legendre, Jacob Dalton, John Oroczo, Alexander Naddour) 273.083, ...21. Magyarország (Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Kállai Zoltán)

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
44 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
54 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
1 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik