Vívás: a politikai események nincsenek hatással a jordániai vb-re

2011.03.28. 12:08
Címkék
Az ammáni tüntetések, megmozdulások ellenére a Magyar Vívószövetség (MVSZ) a hozzá beérkezett információk alapján úgy véli, biztonságosan lebonyolítható a kadettek és juniorok jordániai világbajnoksága, ezért nem mondta le a részvételt, és nem is változtatta meg tervezett kiutazási programját.

Füleky András ügyvezető igazgató a távirati iroda érdeklődésére elmondta, a válogatott több csoportban jut el a Holt-tenger partján lévő, azonos nevű városba, a vb színhelyére, a legfiatalabbak közül jó néhányan pedig már meg is érkeztek.

A szövetség – mint az a honlapján olvasható közleményből kiderül – előzőleg felvette a kapcsolatot a nemzetközi szövetség (FIE) technikai igazgatójával, Ion Poppal, aki egy hete Jordániában tartózkodik, s ő arról számolt be, hogy az elmúlt napokban harminchat ország vívói edzőtáboroztak a vb színhelyén, a körülmények rendezettek, az előkészületek nyugodt légkörben zajlanak, a politikai eseményekről csak híradásokból értesültek.

Az ammáni Magyar Nagykövetség ügyeletes konzulja is azt erősítette meg, hogy a híradásokból ismert események jelenleg a fővárosra korlátozódnak, a vb színhelye, a nemzetközi üdülőhely abszolút biztonságosnak tekinthető. A FIE helyszínen tartózkodó vezetőségét pedig a helyi olimpiai bizottság főtitkára arról tájékoztatta, hogy a világbajnokság és az azon résztvevők biztonságát szavatolják. Mindehhez jön még, hogy külügyminisztérium honlapján Jordánia jelenleg nem szerepel a kiutazásra nem javasolt célországok között.

A világbajnokság kedden kezdődik a kadettek versenyeivel, majd a juniorok következnek péntektől.

A változásokat sürgető, demonstrációkat szervező jordániai fiatalok a miniszterelnök lemondását és egy haladóbb szellemű kormány összeállását szeretnék elérni, tovább azt, hogy oszoljon fel a befolyásolhatónak tűnő parlament, és szűnjön meg a rettegett hírszerzési minisztérium.

Legfrissebb hírek

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
6 perce

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
1 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
1 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája