Kína: csontvizsgálattal vetnének véget az életkor-manipulációknak

2011.03.22. 18:46
Címkék
A kínai állami sportirányítás egyik vezetője szerint be kell vezetni a csontvizsgálatot annak érdekében, hogy a sportolók ne manipulálhassanak születési dátumukkal.

Cej Csen-hua az egyik napilap keddi számában beszélt arról, hogy az életkorukat meghamisító versenyzők nagyon sokat ártanak Kína megítélésének, ráadásul tettükkel a fair play szellemét is „lábbal tapossák meg”.

Az állami sportirányítás mellett az asztalitenisz-szövetség elnökeként is dolgozó Cej jelezte, hogy a sportágában tervezik a vizsgálatok bevezetését.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly döntött úgy, hogy megfosztja a kínai női tornaválogatottat a 2000-es sydneyi játékokon elért harmadik helyétől, mivel a csapatban egy túl fiatal versenyző is szerepelt. Legutóbb pedig kilenc műkorcsolyázó adatai nem egyeztek, közülük február közepén három esetében tisztázták a félreértéseket.

Legfrissebb hírek

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
4 perce

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
59 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
1 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája