Öttusa: tesztverseny lézeres lövészettel Tatán

MTI MTIMTI MTI
2010.10.18. 11:48
Címkék
Összesen 32 fővel szeretnék lebonyolítani pénteken az öttusázók tatai tesztversenyét, amelyen a résztvevők a tervek szerint lézerrel lőnek majd.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, hogy szombatra kellett Németországba érkeznie Szingapúrból a rendszernek, ott egy kicsit „leporolják”, majd Tatára hozzák, ahol csütörtökön szerelik össze.

„Eddig senki sem szólt, hogy nem ér ide a technika” – tette hozzá.

A férfi- és a női mezőnyt a hazai felnőtt és junior válogatottak mellett külföldi versenyzők egészítik ki. Tizenhat állást alakítanak ki, így két csoportban zajlik majd a lövészetes futás a vívás és az úszás után – lovaglást nem rendeznek –, utána pedig további tesztelésre lesz lehetőség.

Az egyelőre nem dőlt el, hogy a rendszer itt maradhat-e a november 24-én és 25-én esedékes nyílt országos bajnokságig, a hazai szövetség mindenesetre szeretné, ha így lenne, és lehetne gyakorolni.
A jövő évi felkészülés a hazai legjobbak számára a múlt héten kezdődött Tápiószentmártonban, lovas táborral.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
3 órája