Nemzeti Sportszövetség: bővült a szakmai partnerek listája

2010.10.16. 16:58
Címkék
Az iskolai testnevelés és a sport megújításáról országos szakmai-módszertani konferenciát tartottak a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF). Az eseményen részt vett Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Deutsch Tamás, Európai Parlamenti Képviselő. A konferencián előadást tartott többek között Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke is.

Gémesi előadásában hangsúlyozta, hogy a morális problémákon csak akkor tudunk túllépni, ha megfelelő alapokat teszünk le

„Az alapokban benne kell lennie a sportnak, a mindennapi testedzésnek, amit az NSSZ a partnereivel közösen megfogalmazott tizenkét pontba is beépített. A szakmai partnereken túl partneri viszonyra van szükség az iskolákkal és a szülőkkel, hiszen a szülők nélkül nem lehet magvalósítani a mindennapos testedzést. Ebben nagy szerepet tudnak vállalni az önkormányzatok és természetesen a Nemzeti Sportszövetség is a partnerszervezeteivel együtt" – mondta Gémesi.

A TF-en bővült az NSSZ szakmai partnereinek listája: a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületével (MTTOE) írt alá együttműködési megállapodást a Nemzeti Sportszövetség. A kontraktust az MTTOE részéről Istvánfi Csaba elnök, és Gémesi György, az NSSZ elnöke írta alá.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
3 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
3 órája