MTK: megalakult a karateszakosztály, lesz női kosárlabda és rg is

2010.10.20. 15:20
Címkék
Megalakult az MTK karateszakosztálya – jelentette be a klub a szerdai sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás, az MTK elnöke szerint Magyarország egyik legpatinásabb klubja nem csupán az olimpiai sportágak egyesülete kíván lenni, ezért nyitottak a karate felé. A volt sportminiszter hangsúlyozta: nem szabad határt húzni az olimpiai és az ötkarikás játékokon kívüli sportágak közé.

Az MTK karateszakosztályának szakmai irányítására a sportág legeredményesebb hazai versenyzőjét kérték fel S. Kovács Ádám személyében. Dr. Mészáros János, a Magyar Karateszövetség elnöke a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, rendkívül örül annak, hogy a kék-fehérek is csatlakoztak a karate nagy családjához. Mészáros kiemelte továbbá, hogy az olimpián kívüli sportágak az utóbbi időben nagyon sokat fejlődtek Magyarországon.

Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a 2005-ös és a 2009-es világjátékokon is volt magyar aranyérmes. Duisburgban az ejtőernyős Asztalos István, Tajvanon pedig S. Kovács Ádám karatés lett első. S. Kovácson kívül Horváth Évát, Horváth Ottót és Hargitai Róbertet is igazolta az MTK, valamennyien tagjai a magyar válogatottnak, amely a jövő heti belgrádi világbajnokságon vesz részt.

Deutsch Tamás az MTK jövőjével kapcsolatban elmondta: a klub elnöksége novemberben tárgyalja a 2020-ig tartó stratégiát, amely alulról építkezik. Közben megalakult a jégkorongszakosztály is, és utánpótlásszinten három csapat játszik már a kék-fehér színekben a különböző bajnokságokban.

Az elkövetkező hetekben a ritmikus gimnasztikázóknak is szakosztály indul, ezen kívül újraalakítják az atlétikai szakosztályt, és lesz női kosárlabdacsapata is az MTK-nak. A stratégia megalkotásában aktív szerepet vállalt Elbert Gábor volt sportszakállamtitkár, aki szintén részt vett a szerdai sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
43 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
48 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája