Asztalitenisz: felmentették a doppingvád alól Ovtcharovot

MTI MTIMTI MTI
2010.10.15. 16:45
Címkék
A Német Asztalitenisz-szövetség (DTTB) felmentette a doppingvád alól a négyszeres Európa-bajnok Dimitrij Ovtcharovot, aki pénteken azonnali hatállyal visszakapta a versenyzési engedélyét is.
A 22 éves játékost az után tiltotta el a német szövetség, hogy egy, még augusztusban elvégzett doppingteszt klenbuterol nyomait mutatta ki a szervezetében. A B-próba is pozitív eredményt hozott. A világranglista 12. helyezettje végig az ártatlanságát hangoztatta, azt állítva, hogy a szer véletlenül, egy étkezés során kerülhetett a szervezetébe a kínai nyílt bajnokság alatt. A DTTB mostani bejelentése szerint az asztaliteniszező nem vétett a szabályok ellen, amit egy kölni szakértő elemzésére alapoz. Eszerint tényleg valószínű, hogy Ovtcharov szervezetébe egy húsétel elfogyasztása után került klenbuterol. A játékos egyébként a hajvizsgálatot is kért, s az a teszt negatív eredményt hozott. Felmentése ezzel együtt igencsak szokatlannak tűnik – a DTTB döntése ellen a helyi és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), valamint a sportág nemzetközi szövetsége, az ITTF is fellebbezhet.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
3 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
3 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
3 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
4 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
4 órája