Kajak-kenu Vk: Vajda Attila már a magyar olimpiai csapatban

2008.06.07. 17:50
Címkék
A kajak-kenu válogatott tagjai közül elsőként Vajda Attila került be, mégpedig kenu egyes 1000 m-en a pekingi játékokon induló magyar csapatba, miután megnyerte a szám döntőjét a szegedi Mol Világkupán, amely a hazai indulók számára egyben olimpiai válogató is.
A Démász-Szeged versenyzőjének, mint a tavalyi világbajnokság győztesének védettséget adott Angyal Zoltán szövetségi kapitány, nevezetesen, hogy ha a Vk-n az első két hely valamelyikén végez és megelőzi a másik magyar indulót, nem kell tovább válogatóznia. Az Athénban bronzérmes, 25 éves Vajda élt is a lehetőséggel: első lett, hazai riválisa, Mike Róbert pedig a vert mezőnyben zárt, így ebben a számban már most eldőlt, hogy ő képviselheti Magyarországot a kínai fővárosban. A Vk jelenti az első fordulót az ötkarikás válogatók sorában, a második körre június végén kerül sor. A mostani versenyről csak a védettséget élvező vb-címvédők (Vajda mellett Kovács Katalin, K-1 500 m és a Kozmann György, Kolonics György duó, C-2 500 m) harcolhatják ki a pekingi csapattagságot.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik