NSSZ: véget ért az egészségfesztivál a Ligetben

2008.06.05. 22:22
Címkék
Több tízezren voltak kíváncsiak a negyedik alkalommal megrendezett, kétnapos „Egészségliget 2008” rendezvényre a Városligetben. A kánikula és az azonos időben, több helyszínen zajló egyéb szabadidős és tömegeket vonzó események ellenére sokan, családosok, fiatalabb és idősebb párok is részt vettek az ingyenes egészségügyi méréseken, sportprogramokon és ismerkedtek meg többek között a Csatornázási -, Vízművek-, Elmű- és a Magyar Nukleáris Társaság tevékenységével. Ötletes módon mutatták be munkájukat a gyerekeknek, közel hozva ezzel tevékenységüket az emberek mindennapjaihoz. Többek között a szponzoroknak köszönhetően a zuglói és a VII. kerületi Önkormányzat dolgozói is ingyenes mérésen vehetnek részt az év folyamán. A Nemzeti Spotszövetség szakmai segítségével és irányításával számtalan sportág mutatta meg magát. Szakemberek segítsége mellett minden érdeklődő kipróbálhatta ügyességét kerékpárban, karatéban és kick-boxban, valamint gyakorolhatta a bocsát, és egyéb golyósportokat is az árnyékos Ligetben. Aki aktív, izzasztó és feszültség levezető programra vágyott, profi és nagyon csinos kangoo-s lányok segítségével ezt is megtehette.A szervezők ismét sokszínű és gazdag programot biztosítottak a két nap folyamán, az érdeklődők egy helyszínen tájékozódhattak egészségi állapotukról, sportolhattak és szórakozhattak egyben. A két nagyszínpadon változatos és színvonalas sport- és kutyás bemutatók, valamint zenei programok váltották egymást.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik